Ezer meg egy ötlete van a fiataloknak, amiket elnyomnak és szerintem nem hagyják szárnyalni az embereket itthon – mondta King BJ a Spirit FM CorporationZ műsorában, amiben a Filius Dei-ből Young Fly is vendég volt.
CorporationZ. Az új generáció műsora a Spirit FM-en. Egy óra Trunk Tomival fiatalokról, nem csak fiataloknak. Stílus, sport, zene, tanulás és minden más, ami a Z generációt érinti.
Trunk Tomi (TT): Ma újra egy izgalmas témáról fogunk beszélgetni az új generációval kapcsolatban. Egyrészt itt van velem, King BJ, a magyar hiphop zenei világ legelőkelőbb és legfelkapottabb producere, és a Young Mole alteregóval pedig az egyik legfelkapottabb újhullámos előadó. És velünk van Young Fly, aki pedig a Filius Dei nevű zenei társulatban a partnere. Úgyhogy ma az új generációs hiphopról, a magyar rap-szakmáról, és egészében az új generációról fogunk beszélgetni. Mindezt annak az apropóján is, hogy nemrég jelent meg a közös számunk, a Crazy Life, ahol én magam is, mint Dablty kipróbáltam magam ebben a zenei műfajban.
Srácok: Köszi a meghívást broski, mondjuk annyira előkelőek nem vagyunk, amilyennek beállítottál minket, úgy hogy nagyon szépen köszönjük a dicséretet!
TT: De tényleg, bárhogy szerénykedsz itt, akkor is te vagy a legelismertebb hazai producer, a legfelkapottabb zenei előadóknak írsz szöveget, először is beszélj kicsit arról, hogy mivel foglalkozol!
King BJ: Producer vagyok, dalszerző, hangmérnök, ez is a hivatalos szakmám, nagyjából ez teszi ki az időm 85%-át, a maradék 15-ben pedig próbálok életben maradni.
TT: Ahogy már mondtam, a Filius Dei formációt közösen Young Fly-al alkotjátok, aki szintén nem csak előadó, hanem voice trainer, tehát hangképző tréner… mi erre a jó magyar szakszó?
King BJ: Énektanár 😀
Young Fly: Ha-ha… Hangképző tréner a megfelelő szó rá magyarul. Nemcsak énekhang képzéséről, hanem a beszédről is szól, szóval kicsit átfogóbb, pl. vannak benne logopédiai dolgok is.
TT: Azt ki lehet jelenteni, hogy a zenei karrieren kívül is tökéletesen szakmabeliek vagytok mindketten, és ezért is hívtalak meg titeket, mert egy nagyon érdekes fenomén szerintem a hiphop.(…) Hogyha a hip-hop-ot bekategorizáljuk, akkor azt lehet mondani, hogy pár évvel ezelőtt még a leggyorsabban növekvő, – most pedig ha megnézünk egy Billboard Chart-listát, a legfelkapottabb – zenei irányzat, főleg az új generáció szemszögéből.
Young Fly: Tap!
King BJ: Hát szerintem még a legfelkapottabb is gyenge szó, mert 100-ból 90 vagy 95 dal trap, rap, hiphop, úgyhogy igazából ez a legmeghatározóbb zenei irányzat a világon jelenleg. És ugye a kilencvenes években is volt, úgyhogy talán mondhatom, hogy a valaha volt legmeghatározóbb zenei irányzat.
TT: És milyen a helyzete itthon, Magyarországon? Mert azért azt látni lehet, hogyha a klasszikus rádiókra tekintünk, akkor – a Spirit FM-et kivéve – itthon van egy sokszoros ellenszenv, itt nem nagyon szeretnek hiphopot játszani.
King BJ: Hát az elég szar, a realitás, meg szomorú is, hogy oké, hogy volt egy-két rádió mindig is, ami játszott rap-pet, meg hiphop orientált dolgokat, pl. a Tilos is, meg ugye a Spirit is, külön örülök, hogy Saint JHN-t is játszanak, úgyhogy ez mindig is megvolt, csakhogy a legnagyobb rádiók maximum csak rap-betéteket tartalmazó számokat játszottak. Elnyomták mindig a rappet, és szerintem ez nem a korosztályból fakad feltétlen, hanem inkább abból a mentalitásból, hogy megpróbálják megtartani úgy az állásukat, hogy mindenképpen olyanokat tolnak be, aki valakinek a valakije. Ezáltal fixen kedveznek a felettesüknek, vagy aki éppen hatással van az ő életükre, illetve zeneileg is SEMMILYEN előadókat és dalokat raknak be, akik művésznek vannak titulálva. És ha konkrétan megkérdezném, hogy hány gyertya égett csonkig, amíg összerakta azt a szöveget, hogy “Volt egy álmom/nem találom” …körülbelül… kettő másodperc, és akkor ezek vannak művésznek nevezve, meg olyan díjakat kapnak: év zenei előadója, meg hasonló dolgok, hogy rosszul vagyok tőle, tehát ez a vicc kategória.
TT: Mennyire értesz egyet ezzel?
Young Fly: Abszolút egyetértek és úgy gondolom, hogy az én korosztályom – ’97-es vagyok – még talán hallgat rádiót, de a tőlünk fiatalabbak szerintem már egyáltalán nem, pont emiatt. Nem tudnak azonosulni azzal a tartalommal, amit a rádiók zeneileg közvetítenek.
TT: Érdekes nagyon-nagyon, amit mondasz, mert sokat beszélünk itt erről, hogy ha pl. a generációs különbségekről van szó, hogy mondjuk a print média elhalt, vagy van aki azt mondja, hogy már a rádiónak sincs mondjuk olyan relevanciája, és ezt nem sokan közelítik meg olyan szempontból, ahogyan te most megközelítetted. Tehát, hogy itt nem a technikai résszel van a gond, hanem a tartalom nem az, amire nyitottak lennénk. Ezt akkor meg lehet így fogni?
Young Fly: Meg lehet. Én egy picikét magamból indulok ki: én azért nem hallgatok speciel rádiót, mert nem tetszik ami benne van.
TT: Szerencse, hogy itt rádió szempontból a Spirit FM-en vagyunk és örülök, hogy hétről hétre ide hívhatok meg vendégeket, mert itt mindig látom és hallom, ahogy egyre több újgenerációs zene is becsempésződik, úgyhogy szó szerint zene a füleimnek! Szintén egy érdekes fenomén, hogy már a Forbes is arról írt, hogy a sportcipő piacon a legbefolyásosabb személyiségek most már nem a sportolók, nem a futók, nem a kosárlabdázók, hanem a rapperek. Szerintetek minek köszönhető az, hogy egy ekkora kultusz kinőtt, ekkora hatása lett ezeknek a karaktereknek
Young Fly: Szerintem a flexinelés, ahonnan ez ered.
King BJ: Szerintem nem. Én úgy gondolom, hogy ez Michael Jordantől ered leginkább. Igazából az Air Force-ok, meg a Jordan cipők a legismertebbek, a legfelismerhetőbb cipők, egy időben mindenkinek Michael Jordan volt a (kosaras) példaképe, mindenki akart egy olyan cipőt, a rapperek is, meg a pop előadók, meg igazából minden előadó.
Young Fly: ….és beleírták a dalokba… ezzel vagiztak az előadók…
King BJ: Pontosan! Az ilyenek általában a rapperektől erednek, hogy beleírják a dalaikba, ezzel flexelnek folyamatosan, a Jordanekkel, Diorokkal, meg mindenféle márkákkal, és szerintem ez ebből ered, hogy a szegényebb réteg akart olyan cuccot, ami a példaképének volt és beleírták a dalokba.
TT: Itt azért fontos hozzátenni, hogy a hiphop, mint műfaj az nem mindenképp a legfelsőbb körökből és legelitebb körökből ered, hanem főleg a nyolcvanas években teljesen lentről jött ez a műfaj, azoktól érkezett ez, azok akartak hangot kapni, akiknek tulajdonképpen nem volt hangjuk. Beszéltünk arról, hogy Magyarországon nem ez a leghálásabb zenei műfaj, mégis ennyi idő után a szakmában vagytok és zenéltek tovább. Mi tart még benne, mik azok a pozitívumok amik érnek titeket?
Young Fly: Figyelj, egyszer azt mondtad, hogy a síelés nem a leghálásabb sport, és amióta az eszedet tudod, és tetszik, azóta nyomod, és tuti, hogy nagyon sokáig fogod csinálni. Na, ugyanez a dolog tart minket a talajon. A rap talaján.
TT: Ez jó, amit mondasz, mert az én példámat véve, azt azért ki lehet jelenteni, hogy – bár voltak nagyon nagy sikerek –, azért nem vagyunk egy sí-nemzet, ezért bennem is megvan az a gondolat, vagy az a cél, hogy egyszer ezt a saját kis hatáskörömben meg tudjam változtatni. Mondhatjuk azt, hogy valamilyen szinten ez is közös, ez is bennetek van?
King BJ: Persze! Vágod? Nincs B-terv! We love this!
TT: Álmi?
Young Fly: Imádjuk csinálni! Én imádom csinálni.
King BJ: Jó, vágod, ha nem ez lenne, akkor nem csinálnánk. És nyilván ebben benne vannak az ökörködések, hogy folyamatosan flexinelünk, meg nyomjuk a hülyeségeinket, de ettől függetlenül, ha ezt nem szeretnénk, akkor nem tudnánk egyszerűen csinálni. Én már 20 éve benne vagyok ebben az egészben, konkrétan, ennyi ideig nem lehet úgy csinálni, hogy “én csak azért is meg fogok élni ebből, akkor is pénzt akarok ebből”, tehát érted, ilyen kitartó nem lehet valaki a pénzért!
TT: Álmos, most feléd tekintek, te ugye egy voice trainer vagy, tehát nagyon sok fiatal keres meg téged, aki a jövőjét ebben a szakmában képzeli el. Mik a közeli tapasztalataid, milyennek látod ezt a generációt, aki körülvesz téged? Mert nagyon sokszor fiatalok, akik érkeznek hozzád, ugye?
Young Fly: Hát igen, elég sok fiatal jön. Mondjuk rengeteg olyan sráccal, meg lánnyal találkozom, akik eljönnek hozzám egy órára, talán egy-két alkalomra, és aztán nem nagyon találkozok velük a jövőben. Úgyhogy lehet, hogy csak ki akarták próbálni magukat egyszer, vagy nem tudom, vagy csak azért, hogy eljöjjenek és látni akarnak, találkozni akarnak velem, vagy ilyesmi. De nagyon sok ambiciózus sráccal találkozom, és nagyon szeretem azt, amikor már úgy keresnek meg alapból, hogy már van egy elképzelésük, és nem az órákon kell együtt összerakni azt, hogy mit is érjünk el, hanem tudják, hogy mit akarnak elérni és kreatívak. Vannak abszolút kreatívak. Jah. Az ilyen fiatalokkal szeretek a leginkább foglalkozni, akiknek nem nekem kell összekeresgélni, hogy mi az a szám, ami leginkább hozzá illik, ami az ő hangszíne, ami jó lesz neki…
King BJ: Volt már olyan, akire azt mondtad, hogy: “Vágod? Ez nagyon beadja!”
Young Fly: Aha, volt. Volt. Például a Tomi.
TT: Jaj! 😀 … Ha már a közös zenénkről beszélünk, azt tudni kell, hogy én is már egy jó ideje jártam Young Fly barátomhoz, hogy a hangomat kiképezzem erre az új megpróbáltatásra, és mit mondjak, nagyon-nagyon élveztem ezt az időszakot!
TT: Mindjárt beszélgetni fogunk erről a zenéről is, meg hogy ez hogyan jött létre, de BJ, te még nem válaszoltad meg azt a kérdésem, hogy te milyennek látod az új generációt?
King BJ: Bátor vagy ezzel a kérdéssel! Az itthoni, vagy a külföldi Z-generációra gondolsz? És a rap szakmán belül
TT: Most egészében, úgy en bloc.
King BJ: Külföldön érdekes, mert ott tényleg annyira színes a paletta, hogy beszarás, azt csinálsz, amit akarsz, konkrétan, nincs határ semmire, szóval simán jöhet még egymilliószor durvább arc a 6ix9ine-nál is. A 6ix9ine-ra azt fogjuk mondani: hát, az egy visszafogott csávó volt, semmi extra, csak színes volt és ordibált. Aztán jön majd valami olyan elmebeteg gyerek, hogy kettéáll mindenünk. Itthon a helyzet szerintem sokkal szarabb, és szerintem szánalmas, ez a legjobb szó rá, mert itt mindenki egy kaptafa, mindenki másol valamit, és hogyha azt mondja valaki, hogy oké gyerekek, a nulláról építsünk fel, mindenféle lopott akkordok, hangnemek, meg minden ilyen szar nélkül, ott már megáll a tudomány.
TT: De ez itthon csak az új generációra érvényes?
King BJ: Nem, en bloc mindenkire. Ha a nulláról kellene felépíteni valamit, ott már megáll a tudomány és a produkció. Ennek az előadónak ezt a hangszerét vegyük, annak az előadónak az énekstílusát, ennek a flow-ját, annak a dobjait, tehát, hogy mindenhonnan össze van nyúlva minden, nincs az, hogy saját szám dizájn, saját ötletek, full komfortzónán kívüli kényelmetlen dolgot csináljunk, aminek semmi köze senkinek semmijéhez. Ugye mi pl. kitaláltuk ezt a barom hunglish-t.
TT: Ugye ez azt jelenti, hogy ti tulajdonképpen a magyar és angol nyelvezetet, beszédet keveritek a zenéitekben, és hallhattunk itt is egy-két mondatot, amiből kiderül, hogy a privát beszélgetésekben is.
King BJ: Direkt nyelvtani hibákat is berakunk, ragozzuk az angol szót magyarként, flexinelünk, wippinelünk, makineljük a dought, tehát ez az egész szándékos. Valaki odaírja, hogy döntsétek már el, hogy magyarul nyomjátok-e….Mért kéne eldöntenünk? Úgy nyomom, ahogy akarom! Van olyan dal, ahol négy nyelvből keverek…
TT: BJ, amit most mondtál – bár te nem vagy konkrétan Z-generációs – ez teljesen új generációs felfogás volt szerintem, ahogy én látom az új generációt. Meg abból is, amit Álmi elmondott, ez a kicsikét megpróbálom magam. És nem feltétlenül hoznám összefüggésbe azzal, hogy nem vagyunk kitartóak, hanem sokkal könnyebben megérezzük, hogy mi nekünk a helyes út. Sokat beszéltünk arról, hogy mit is csináltok pontosan, de én kiemelném, hogy mennyire tudatosak vagytok, és elképesztő a munkamorálotok.
King BJ: Én azt gondolom, hogy aki egy picit is mögénéz annak, amit mi csinálunk, az azt látja, hogy ezek nagyon komolyan, nagyon profin és nagyon precízen, nagyon tudatosan csinálnak mindent. Itt semmi nem véletlen és egy hiba nincs.
Sajnos Magyarországon nagyon negatív mindenki. Nem tudom azt mondani, hogy a fiatalok, vagy az idősek inkább, ez en bloc itthon mindenkire jellemző. Ha szembejön valakivel ebben az országban ez a két fiatal, az első az, hogy lehurrogják. Pont erről szól ez a dal is, hogy nem hagyják, hogy álmodjanak, nem hagyják, hogy kiteljesedjenek a fiatalok, de az idősebbek nem is akarnak, már befásultak.
Ezer meg egy ötlete van a fiataloknak, amiket elnyomnak és szerintem nem hagyják szárnyalni az embereket itthon. Sokkal sokkal több van az emberekben, mint amit itthon hagynak kibontakozni. Ez a tipikus – “ha megdöglött a lovam, dögöljön meg a szomszédé is”- felfogás van itthon. Ez nem pálya. Nem mondják azt egy picit se, hogy oké, hogy ilyen viccesen néznek ki, meg viselkednek, de bennük is lehet érték, és képviselnek valamit. Például a Whippy című számunkra egy nyelvészprofesszor vagy egy nyelvtanár — nem tudom már kicsoda – azt mondta, hogy hozzáteszünk a nyelvhez, újítunk és tök pozitív dolgokat mondott, hogy ez egy nyelvújítás. Ez szerintem egy bizonyos fokig intelligencia kérdése, de még inkább az elfogadásé és a nyitottságé. Ez nagyon nem jellemző, nem jellemző a nyitottság az emberekre.
TT: Igen, ebben nagyon igazad van, és kell a lehetőség álmodni, és akár ezt a flexelést álmodásnak is felfoghatja sok fiatal.
King BJ: Persze! Ez a lényege az egésznek. Merünk nagyot álmodni, és azt mondjuk: Vágod? We gonna be rich!
TT: Sok fiatalnak ez az álmodás lehet, egy lehetőség, hogy kicsit kitekintsen a komfortzónáján kívülre. Ezt is takarja a közös zenénkben az a sor is az én részem elején, hogy “hogy álmodjon bárki, ha soha nem hagyják?” (King BJ: És utána egyből flexinel…) Meg kell adni a lehetőséget, hogy kinyíljunk, és egy kicsit másik szemszögből is ezt megnézhessük. Young Fly! Egyetértesz a most elhangzottakkal?
Young Fly: “A lábamon Nike és gratful a bandánk”
TT: És az a menő, hogy most már ti ketten, éppen én tőlem idéztek!
Young Fly: Látod? Sosem gondoltam volna, hogy Dablty-től fogok idézni, az első dalából! De amúgy visszatérve, tudod, mit mondok? Elfogultság nélkül mondom: szerintem a te szüleid a legjobb példák arra, amilyennek kellene lenniük felfogásban itthon az embereknek a gyerekkel kapcsolatban, hogy hogyan támogassák.
King BJ: Abszolút egyetértek!
TT: Most tényleg meghatottatok, srácok! Horvátországban voltunk egy közös nyaraláson, ahol a zenénk videóklipjét is felvettük, és ott találkoztatok is a szüleimmel, akik – ahogy a zenében is leírom – hagytak álmodni, mert nem akartak abba beleszólni, amit csinálok, hanem csak simán hittek abban, amit én jónak láttam, vagy jónak éreztem. Ez nagyon jólesik, amit mondasz, és át is fogom nekik adni.
Young Fly: Helyes!
TT: Hoztatok ide egy meglepi vendéget is, aki egy tök menő példa az új generációra, mert itt van Joseph Cartier, aki most szintén beköszön az adásba.
JC: Helló, sziasztok!
TT: Mi a helyes titulusa, nem akarok rosszat mondani, mivel is foglalkozik pontosan nálatok a kiadóban? Vágja vagy színezi a videóklippeket?
King BJ: Médiafelelős, az egyik legfontosabb háttéremberünk. Tőle kellene megkérdezni.
JC: Igazából ez egy olyan kérdés, mint amikor azt kérik, hogy mutatkozz be. Szóval ha megkérdezik tőled, hogy te mégis ki vagy, vagy mit csinálsz, akkor nem tudsz mit mondani, mert olyan értéke van, hogy felvágás. Te meg nem akarsz szándékosan felvágni, szóval…ez literálisan kerülőkérdés.
TT: És most azt imádom abban, amit Joseph mondott, az a zseniális, hogy most annyi előítéletet egyszerre megcáfolt az új generációról, azért akartam, hogy megszólaljon, mert nekem egy tök jó példa ő is arra – mert tudom, hogy milyen durván vágja a videókat – , hogy mennyi céltudatos, keményen dolgozó, új dolgokat tapasztalni akaró, új utakat kereső új generációs van. És még elképesztően szerény is, amit szintén sokszor nem gondolnak a fiatalokról. Tehát ez most megint megmutatta azt, amiben biztos vagyok, hogy ez az új generáció a legsokszínűbb generáció, ami valaha volt. Szerintetek mennyire látszik ez a hiphop műfaján? Mert érdekes, hogy ha az új generációt és az irodalmat összefüggésbe hozzák, a slamre gondolnak, sok felnőtt a slammel köti össze, miközben a tények és a számok nem hazudnak abban sem, hogy az új generációnak talán maga az egész életérzése, a rap és a hiphop vált az új verseléssé. Mennyire látszik meg ez a sokszínűség a zenei szakmán?
Young Fly: Itthon vagy kint?
TT: Kint, mert az tudom, hogy pozitívabb lesz.
Young Fly: Egy nagyon minimálisan kitérnék arra, hogy a slam és a hiphop valóban az új költészet, mind a kettő másképp, de szerintem inkább a hiphop, amúgy, bár ha a slamet nézzük, akkor amit a Saïd csinál, az nálam toronymagasan visz mindent, nem véletlenül nyert több országos slam poetry bajnokságot is.
Hát itthon azt látom – amit már egyszer elmondtam – hogy a kiszúrnak maguknak egy-két amerikai, német, meg albán, olasz, meg mittudomén milyen előadókat, ez mondjuk a 15-20%-a az itthoniaknak, telibe megpróbálják lekopizni, a maradék 80% meg megpróbálja lekopizni azt a maradék 20-at, aki próbál itthon újítani. És akkor a 100% le van fedve, és marad 1%, aki a semmiből csinál magának helyet, egy 1%, aki próbál valamit csinálni, és az összes többi azt mondja rá, hogy ennek nincs jövője, ebből nem lesz semmi, ezt felejtsd el, ez nem elég jó, az túlságosan szélsőséges, ezek vagyunk mi.
TT: Beszéljünk egy kicsit a zenénkről, ami a Crazy life címet viseli – Őrült élet(?), így lehetne talán ezt magyarra fordítani. Ha nagyon vissza kéne tekinteni, akkor talán onnan ered ez a cím, hogy…
Young Fly: Hogy te ma még itt vagy, holnap már Új-Zélandon síelgetsz, holnapután Ausztráliában…elég crazy life… 🙂
TT: Ez most egy kis költői túlzás…de abban mondjuk van igazság, hogy holnap én már pont Németországba tartok síelni, úgyhogy, naigen, de ilyen mindannyiunk élete, BJ-vel is amikor régen telefonáltunk, akkor kapott éppen Fonogram-díjat, és aztán pedig közben csinálta a saját stúdió munkáit, miközben szintén a saját előadói karrierjét is vitte… Álmi is, most amikor stúdióban felvettük a zenénket, és még előtte egész délelőtt tanított, aztán ért oda, igen, óráról érkeztél, és én is, amikor egyszer telefonon beszéltem BJ-vel, és én is éppen valahonnan érkeztem, síelve mentem előadást tartani…
King BJ: Síelve… 😀 úgy utazott síelve, vágod 😀 …jött le a hegyről, hallod, és tépte le magáról a sícuccot, és ment öltönyben előadást tartani… 😀
TT: De ezt különben tényleg így kell elképzelni, leveszem a sícuccot, és felveszem az öltönyöm az autóban – nagyon sokszor volt már ilyen –, és így értem haza előadást tartani, és csak azt mondogattuk, hogy “craz life-crazy life”, tök őrült az élet.
Young Fly: Akkor miért nem az lett a címe a zenének, hogy “Normal Life” 😀 Amúgy az jó kis ellentét lenne, hogy Normal Life…izé…Average…Usual Life…
TT: Tényleg! Amúgy valamilyen szinten már ez válik normálissá.
Young Fly: Vagy Boring…Az lett volna a legjobb, hogy Boring Life! 😀
TT: Az egész zene valamilyen szinten egy olyan gondolatiságot képvisel, hogy az ember nem tud precízen és lineárisan előre tervezni, hanem valamilyen módon kicsit követni kell a lehetőségeket, kicsit követni kell az utakat. Álmos, hogy látod, mennyire egyezik ez a hozzáállás az új generáció általános hozzáállásával?
Young Fly: Változó. Pár ember így gondolkodik, de olyannal is találkoztam, aki nem így, és én bennük látom a nagyobb lehetőséget.
TT: És szerinted minek köszönhető, hogy nem így? Mert sokat firtattuk már, hogy nem mindenkinek van meg a lehetősége, nem hagyja a külvilág, hogy ilyen módon kinyíljunk, ez ennek is köszönhető?
Young Fly: Abszolút! Ez 100%, hogy nagyrészt emiatt van. Hát amibe szocializálódunk, az alapján alakulnak ki az értékrendjeink. Emiatt kialakul egy ilyen…talán gátlásnak is hívhatom, ami kialakít egy komfortzónát mindenkiben, és ameddig nem hagyja el ezt az illető, addig sok sikert nem hiszem, hogy el fognak tudni érni – én ezt mondom az óráimon. Amúgy ez a legnehezebb, hogy az ember elegendje magát, és laza legyen, és ne érdekelje az hogy milyen dolgokat fognak mondani róla, tücsköt-békát dobálnak rá.
TT: És akkor érkezik az igazi, nagyobb siker.
Young Fly: Akkor érkezik, hogy már full lazán tolod a klippekben, és akkor már teljesen átérzed ezt az életérzést, amit művelsz, és azok is, akik figyelnek téged, akkor odaértél.
King BJ: Akkor érkezik a Crazy Life!
Young Fly: …amikor jetskivel hátraszaltózol az Adrián 😀
TT: BJ, szerinted mennyire változna meg akár a hazai zenei szakma, hogyha mindenki átvenné ezt a hozzáállást, és kicsit kitörne mindenki a komfortzónájából?
King BJ: Hát, ez eléggé erősen feltételes mód….
TT: Én inkább jövőbe nézésnek venném, mert szerintem igenis lehet egy reális jövőkép.
King BJ: Mindenki inspirálna mindenkit! Sokkal-sokkal több kreatív dolog születne, úgyhogy én azt gondolom, hogy valakinek el kell kezdenie. Nincsenek sokan, de szerencsére fix, hogy egyre többen lesznek, nyilván a korosztályok, felfogások cserélődnek. Nagyon, nagyon, nagyon nehéz ez az út, mert kitartónak kell lenni, és az ember nem szeret kitartó lenni, főleg a magyar ember…legalábbis kis százaléka.
TT: Szerintem de! Legalábbis a fiatalokra én azt tudom mondani, hogy de! Én meg merem kockáztatni! Szerintem, hogyha megtalálják a szenvedélyüket – mert igenis szerintem sokszor ez ott fullad el, hogy nem találják meg, vagy nem mernek a szenvedélyük után menni – ha a szenvedélyüket megtalálják, akkor szerintem igenis kitartóak.
King BJ: Szerintem nagyon sokszor megtalálják, csak barátok, szülők, meg mindenféle emberek, akik szembe jönnek, nem támogatják őket, elnyomják, és amiről ugye eddig szó volt, ezek a gátlások, frusztrációk, ezek miatt nem tudnak kibontakozni, inkább eltemeti magában. És azt mondja, hogy “á, azt mondta a barátnőm, az apám, az anyám, a haverjaim, hogy nem leszek jó, szar vagyok. Tehát ha valaki rapper akar lenni, én azt gondolom, hogy nem kellene minden zenét elsőre kitenni az internetre, hanem inkább rohadjon meg a számítógépén és ott álljon hónapokig, vagy évekig, akármeddig, és támogatni kell. Figyelj, ha ezt akarod csinálni, akkor csináld! Ne egy hónapig, ne egy évig, hanem amíg csak bírod!
TT: Szerintem ennek motiváló ereje is van, amit mondasz, nem véletlen, hogy egy kiadót is működtetsz, ahol sok-sok tehetséges előadóval dolgozol együtt. Ami szintén szerintem nagyon fontos, hogy azt is megértsék az emberek, hogy ezt az egész crazy life hozzállást elnevezhetem akár már egy szakmai tézissé. Ez a crazy life-attitűd nem függ a karaktertől, mert mi is mindhárman máshonnan jöttünk, teljesen más a sztorink, de aztán mégis közösen tudjuk elmesélni, hogy milyen küzdelmeink voltak. Vagy ha nem is elmesélni, hanem hálát adni ezzel a zenével, mert szerintem ez a zene egy hálaadás azok felé, aki valamilyen módon támogattak.
Young Fly: Thanksgiving…pulykával, minden…
TT: Zenei thanksgiving 😀
King BJ: De ahogy mondtad, azzal teljesen egyetértek, szerintem nem feltétlenül kell valakinek gazdagnak lennie, jómódúnak lennie, ha úgy gondolja, hogy ki akarja hozni a maximumot az életéből, akkor azért tennie kell, és meg tudja csinálni. Szerintem nem az a nehéz, hogy megvalósítsd ezeket, hanem, hogy minden nap úgy kelj fel, hogy “igen, ma is foglalkozom ezzel, rászánom az időt-energiát, nem berúgok a haverokkal, hanem igenis erre koncentrálok.” És ez a nehéz, hogy minden nap csináld.
TT: Pontosan! Álmos?
Young Fly: Bele kell építeni a napirendbe az embereknek, hogy gyakorol, és ha már be van építve a napirendedbe, hogy te fixen gyakorolsz, fixen csinálsz ezt azt, ami előre visz téged ilyen téren, akkor szerintem nem egy kényelmetlen dolog külön odafigyelni erre.
King BJ: Megszokod, jah! Ez amúgy tök jó dolog, amit mondasz! Tényleg az!
Young Fly: És hogyha megszokod, hogy a hétköznapi életed részévé válik az hogy ez fixen a daily routinodba be van írva, akkor ez nem egy nehéz dolog, akkor úgy jössz fel, mint a talajvíz.
King BJ: De nagyon jót mondtál, mert hogyha hozzászoksz, akkor utána már az lesz rossz, ha nem azt csinálod. Repetition is the father of learnin’.
TT: Lefordítom a hallgatóknak: Az ismétlés a tudás atyja. Köszönöm srácok, hogy itt voltatok, beszélgethettünk, számomra a crazy life, mint zene nagyon különleges. Én nagyon sok új generációs előadást tartok cégeknél, mesélek arról, hogy milyenek is vagyunk mi, de az nekem ebben a projektben nagyon különleges, és köszönöm nektek, hogy ebben támogattatok is, hogy ebben a három perces számban egy teljesen új, és teljesen más köntösben, mégis, mint korüzenetet, ugyanazt tudom átadni, elmondani. Mégegyszer köszi, hogy itt voltatok velünk, most pedig akkor hallgassuk is meg a Crazy Life-ot.
Az interjú, a Spirit FM-es rádiós interjú szerkesztett verziója. A teljes rádió interjú itt érhető el.