‌Szerző: Trunk Tamás

Több mint egy éve macska-egér harcot játszik velünk Marcel Hirscher. A nyolcszoros összetett világkupagyőztes, vitathatatlanul minden idők egyik, ha nem „A“ legjobb sielője, összeesküvések generálódására ad okot a nemzetközi sísportban.

marcel hirscher
Forrás: Instagram, Marcel Hirscher

 

Hirscher a 2019-es szezon után jelentette be a visszavonulását, nagy hangsúllyal az osztrák médianyomást és a rá irányult elvárásokat okolva. Bár hónapokig teljes csend volt a havak ura körül, már 2020 december 12-én fellángoltak a remények sísport szerelmeseiben, amikor a teljes Covid sí-lockdown alatt (amikor senki sem síelhetett) Marcel beállt edzeni a hazai pályáján Reiteralm-on, az osztrák világkupa csapathoz, ami kuriózumnak számít síelők között, hiszen nincs még egy olyan elzárt rendszer, mint az ausztriai. Mindez persze annak köszönhető, hogy Hirscher korábbi edzője egy a kevés szakemberek közül, akiben ő (és persze édasapja is) valaha is igazán megbízott, Pircher Michael “Mike”, jelenleg az osztrák férfi technikai csapat vezetőedzője.

Hirscher most is a leggyorsabb

Kevesen tudják, de belső információk szerint, mindössze 3 menet kellett Marcel-nek ahhoz, hogy több hónapos visszavonulás után újra gyorsabb legyen az osztrák csúcsversenyzőknél. Hirscher mégis rövidrezárta a tippelgetést, letisztázta, hogy nincs szó visszatérésről. Mégis 2021 júniusában a búcsúzóposztját a majdnem 20 éves lécpartnerétől az Atomic-tól egy kifejezetten szokatlan mondattal zárta, már ha figyelembe vesszük, hogy egy visszavonulú síelőről van szó: „Legyetek résen, még sok minden fog jönni.“ Újból felfigyelt a sívilág.

Van Deer. Marcel Hirscher új sílécmárkája

Szeptember 21-én lehulott a lepel: Hirscher bemutatta a saját lécmárkáját: a “Van Deer”-t. Külön érdekesség a kulisszák mögül, hogy valójában a még kuriózumnak számító léc, nem ismeretlen alapokra épül. Hiszen a Van Deer lécek, a tavalyi év végéig általam is 4 éve síelt Augment márka léceire épülnek, egy átmárkázott, matricával. Az Augment márka évekig legfőbb partnerem és szponzorom volt, de a gamechangerségükről a sívilágkupában már 3 évvel ezelőtt a “Márkák, Sneakerek, Z Generáció” könyvemben is írtam.

Így most abban a meghitt mittersil-i gyárban már nem csak Augment, hanem Van Deer lécek is napvilágot látnak.

A Van Deer név különösen érdekes, hiszen Hirscher holland (anyai ágon) származására vezehető vissza a “Van” jelzővel és ebben a holland-angol kombinációban a “Deer” szócskával Hirscher vezetéknevének a tökéletes fordítását adja ki: Szarvas-i . Igen, jól olvastad. Már itt feltűnik egy érdekes pont. Marcel, aki évekig az osztrák hazafiasság szimbóluma volt, az első saját márkáját nem a klasszikus osztrák értékekre, hazája gyönyörű hegyeire, erdőire, növényeire építi (melyre volt is többszörös neheztelés kommentekben), hanem kifejezetten Marcel saját személyiségére, leginkább a hangsúlyt a holland származására kihozva. Már ez elég teóriára adna okot.

Visszatérés vagy valami más?

Na, de a valódi “bomba” mindössze december 4-én robbant, újabb verseny kapuk közötti kép (újra az osztrák csapattal), immáron Van Deer léceken, változatlanul Red Bull fejszponzorral, de már egy sokkal többet mondó felirattal: “Ok srácok, őszinte leszek. Annyira szeretem ezt a sportot és kapuk között versenyezni a legjobb. Még több minden fog jönni.” És itt a közösségi média megőrült, volt nagy vetélytársa, az amerikai Ted Ligety (aki idő előtt beharangozta Hirscher visszavonulását is, tehát tudhat valamit, de ez egy másik történet) ennyit fűzött hozzá kommentként: “VISSZATÉRÉS. VISSZATÉRÉS. VISSZATÉRÉS.” Szintén jelenlegi világkupa-csúcsversenyző horvát Filip Zubcic, de akár a fiatalok ikonja az európakupás amerikai Jimmy Krupka is mind olyan sztorikat posztolt Instagram-ra, melyek a visszatérés lehetőségét harangozzák be.

Nem sokkal ezután osztrák edzőmmel, aki néhány éve maga is osztrák kerettag volt, volt egy hosszas beszélgetésünk Stefan Brennsteinerrel, aki jelenleg a világ egyik legjobbja óriásműlesiklásban. Próbáltunk információhoz jutni, hogy milyen gyors volt Hirscher az új léceken a közös edzéseiken, de Stefan csak hárított, azt mondta, nem kapta meg az időősszesítő lapot.

Két héttel később újabb edzős poszt, szintén több értelműen érthető szöveggel: “Itt az idő nyomni. Itt az idő felkészülni. Itt az idő mosolyogni. Szeretem ezt a játékot.” Persze ezzel a sísportra gondolva.

Az elmúlt két napban pedig rögtön két versenyposzt jelent meg az Instagram oldalán, először már szlalomléccel is a lába alatt, persze az új Mountain Studio signature lesiklójában. Emellett hivatalosan a Fis weblapján sosem kapott inaktív státusz, mint más halandó visszavonult versenyző. “Active” helyett “N/A” státuszt kapott, de a neve mellett az aktív profilt jelző narancssárga pötty fellelhető maradt.

De ki viszi győzelemre az  új sífegyvert?

És ha ez magában nem ad elég okot arra, hogy higgyünk a visszatérésben, akkor, amit most mesélek az fog. Hiszen nem véletlenül mondtam, hogy lesz ennek a témának egy erős márkavontakozása. Hiszen Hirscher, egy kommentelő elmondása alapján, tett egy nyilatkozatot, amelyben megígérte, hogy egyszer világkupagyőzelemre lesz vezetve egy Van Deer léc. A sísportban egy ilyen mondatnak súlya van, hiszen itt nem annyira egyszerű a történet, mint például a lábdarúgásban, ahol, ha egy márka szerződést köt egy játékossal, aki egy BL győzelemre esélyes csapatban játszik, már jó realitása van annak, hogy egy BL győztes cipőmárkáról legyen szó nem sokkal később. És, hogy ez miért van így, azt el is magyarázom.

Új márkák esélye a világkupába jutásra

Már korábban itt a Corporation Z-n megjelent interjúmban, Dries Van Den Broecke, a belga síelő, aki kevesek közé tartozik, kik valaha is le tudták győzni Hirscher egy parallel szlalom párbajban, mesélt nekem arról, hogy a nemzetközi Fis, hogyan nehezíti meg a fiatal, új márkák életét. Dries maga is sokáig is Augment lécen síelt, emellett saját kesztyű és síbot márkája miatt komoly akadályoztatásba ütközött a sívilág berkeiben elmondása szerint. Ki lehet mondani, hogy az Augment útja a világkupáig, szinte egy csodával ért fel. Hiszen több mint 20 év után az első új sílécmárka volt a sísport legmagasabb szintjén. De, hogyha egyáltalán egy új márka egy világkupa győzelmet akar produkálni, valójában két ocpiója van. Vagy, hosszútávra tervezve, fiatal, karrierük elején álló versenyzőket, adott esetben európa kupa versenyzőket kezd el támogatni, ezzel egy stabil bázist építve 1-2 évtizeden belül világkupagyőzelem lehet a munka eredménye. Vagy pedig, bevásárolja magát a vilagkupába, megvásárol egy csúcsszinten mozgó versenyzőt, akinek esélye lehet egy világkupa győzelemre. De ez többről szólt, mint csak egy szponzorszerződés vagy pénz. Hiszen a sísport egy technikai sport, melyben a léc technikai jellemzői óriási különbséget tesznek. Egy sportban, ahol a győzelem és a hetedik hely között gyakran csak századmásodpercek döntenek, egy mechanikai tökéletlenség a lécen akár egy karrier végét is jelentheti. Hiszen csak egy sikertelen szezon, már egy keretstátusz elvesztését jelentheti, ahonnan a visszatérés sokak számára lehetetlen. Így nem sok csúcsversenyző merne egy ilyen lépést megtenni. Csakis már karrierük végén új lehetőséget kiprobálni és médiafigyelmet nyerni akaró versenyzők szoktak ilyenkor szóba jönni, mint akár annal idején Philipp Schörghofer az Augment márkánál. Osztrák versenyzőt, akire Hirscher esetleg hatással lehet szinte képtelenség lenne igazolnia, hiszen az osztrák síszövetségnek szigorú kritériumai vannak arra, hogy versenyzőik milyen léceket választhatnak. Ezekben a kritériumokban pedig új márkáknak nincsen hely. Tehát a két lehetőség szinte ellehetetleníti a Van Deer márka helyzetét. Vagy mégsem? A titkos fegyver netán a saját kezükben van?

Csúcsra viszi Hirscher saját sílécmárkáját?

Ha a legőrültebb teóriámat veszem elő, egy szcenárió igazán elképzelhető: Marcel Hirscher visszatér és saját maga viszi csúcsra a márkáját. És még az osztrák keret szabályozásai sem tehetnek keresztbe a tervének, hiszen, ahogy életrajzi könyvében is nyilatkozta – amit ugyanaz az Egoth Verlag adott ki, aki az én Kintsugi című könyvem német verzióját, mindig is a fejében volt B opcióként a nagyobb önállóságért a holland állampolgársága. Holland versenyzőként visszatérve, semmi nem állhatna útjában, hogy Michael Jordan-hez hasonlóan, egy ideiglenes visszavonulás után visszatérjen. Ezt pedig alátámasztja, hogy a Van Deer márkát nem az osztrák, hanem a holland identitására építették fel. Hollandiában szlalomosként nem venne el világkuparajthelyet, hiszen Max Van Rossum 249. világranglista helyezésével, közel van a tűzhez, de még épp, hogy nem tartozik a csúcskategóriához. Amint Hirscher egy világkupa legjobb 30-as eredményt elérne, meg is nyitna egy második versenyzőnek egy plusz rajthelyet. Óriás-műlesiklásban Maarten Meiners Hollandiában történelmet írt, azzal, hogy első holland férfiként óriás-műlesiklásban a legjobb 30-ba jutott. Szintén még egy legjobb 30-cal, ketten is versenyezhetnének Hirscher-rel a legmagasabb ligában.

A realitások talaján kell maradnunk, ezt két dolog cáfolja meg jelenleg. Egyrészt, örök támogatója, édesapja, Ferdinand “Ferdl” Hirscher jelenleg továbbra is Patrick Feuerstein mellett tevékenykedik (aki frissen szenzációs 4. helyet ért el a világkupában), hiszen Marcel visszavonulása után a fiatal osztrák tehetségeket kezdte el tapasztalatával támogatni. Mégis, ha Marcel valójában egy visszatérésen tevékenykedne, Ferdl Hirscher lenne az első az oldalán, hogy segítse, ebben a Hirscher család fanatizmusához méltóan őrült tervben. Másik ok pedig, hogy Marcel saját maga jelentette ki a Servus Tv “Sport und Talk im Hangar 7” műsorában (melyet már egyszer helyszínen nézhettem végig élőben nézőként) nyíltan beszélt arról néhány hete, hogy nem kíván visszatérni, mert, bár imádja a versenysíelést, a folytonos teljesítési kényszert nem akarja újra magára venni. De mint a történelem már megmutatta: nem szabad készpénznek vennünk hasonló legendák nyilatkozatait, főleg, ha visszavonulásukról van szó.

Tehát mit csinálhat Hirscher folytonos edzésben? Egy másik felkapott teória, hogy szimplán teszteli a Van Deer léceket. Köztudott, hogy aktív évei során az Atomic-nál évente több száz pár lécet biztosított neki a gyár, annyi különböző lécet és beállítást tesztelt és változtatott. Ezen a területen tehát nem sok embernek van nagyobb szakértelme, mint Marcel Hirschernek. Jelenleg tehát a legjobb körülmények között tökéletesíti a saját léceit, miközben óriási médiahype-ot generál a márkájának. Hiszen a teljes osztrák sajtó a feje tetején áll, hogy vajon mit fog tenni Marcel Hirscher? Instagramon egy síelős posztjával átlagosan 60.000 like-ot generál, amely más síelő számára még a követőszámának is a sokszorosa. A hab a tortán pedig az, hogy mindenki számára elérhetetlen luxus, ami senkinek nem adatik meg, méghozzá, hogy kötetlenül közösen edzhet közösen bármikor a világ bármely világkupacsapatával, Marcel Hirscher számára mondhatni csak játék. Ebben a hihetetlenül zárt sportágban elképzelhetetlen, hogy egy ilyen szintű csapat a világkupa szezon közepén bárkit is beenged az edzésükre. Ellenben Hirscher-t nem csak tárt karokkal fogadják, de mondhatni megtisztelve érzik magukat, hogy Marcel velük edz. Mindenki tudni akarja, hogy milyen gyors a Van Deer léc és elsősorban a visszavonult Hirscher. Most frissen tűnt fel Clement Noel, francia szlalom-ász Instagram sztorijában egy közös kép, miszerint ma közösen edzettek Marcel Hirscher-rel. Erről számolt be a gyakran belső információkkal rendelkező olasz @guru.dello.sci oldal is. De az első teória relevanciáját sem szabad alábecsülnünk.

Mégis ki fogja győzelemre vinni a Van Deer léceket? Ki az az eléggé, a szó jó értelmében, kétségbeesett versenyző a világkupa élmezőnyében, aki feltenné minden sikerét egy kockára, hogy végre ténylegesen a csúcsra jusson és szintén úgy rajong a lelke mélyén Hirscher-ért, mint senki más?

A titkos favorit

Az ember, aki Van Deer-re válthatna az Henrik Kristoffersen. Az őrült, de zseniális norvég. Fiatal korától kezdve szoros harcot és rivalizálást folytatott Marcel Hirscher-rel, de még annak ellenére, hogy minden idők legfiatalabb szlalom férfi világkupagyőztésévé vált, mégis a sísportban az örök másodikként maradt jelen, sosem tudott kilépeni az osztrák zseni árnyékából. Mikor pedig Hirscher visszavonult, sokan elkönyvelték Henrik csúcsra törését, de valamilyen módon a legfőbb riválisával együtt, mintha a meghajtóerejének egy meghatározó része is eltűnt volna. A teljesítménye és az eredményei azóta visszaestek. De továbbra is fanatikusan próbál Hirscher nyomdokaiba lépni. Síberkekben nagy hullámokat csapott, amikor, ahogy Marcel ikonikusan az Atomic léceknél tette, lecserélte az előírt kötését és platniját Marker márkájú kötésekre, a sikerben bízva. Ez a siker még nem teljesedett be, Hirscher szintjétől messze elmarad, sőt. Kristoffersen tehát már mindent megpróbált a Rossignol lécein, de az utóbbi években semmi sem akar működni. Fajulhat odáig a Hirscher fanatizmusa, hogy az osztrák rávegye arra, hogy márkát váltson Van Deer lécekre? Szintén emellett szól, hogy Kristoffersen fő-fejszponzora (Hirscher-hez hasonlóan) a Red Bull, egy márka, ami háttérinformációk szerint erős részt vesz ki a Van Deer lécek finanszírozásában. Óriási fordulat lenne, ha Henrik Kristoffersen átpártolna Hirscher-ékhez.

Persze benne van a pakliban, hogy komoly visszatérés nélkül, de az év promó-húzásaként Hirscher, bármilyen állampolgársággal, egy világkuparajtot bevállal, akár Kitzbühel-en vagy Schladming-ban, hazai pályán, ahol a legnagyobb show és közönség van, jómaga pedig többszörös címvédő. Egy egyszeri visszatéréssel nem is mondana ellent a korábbi nyilatkozatának, ahol arról beszélt, hogy nem akarja már vállalni a hétről-hétre következő teljesítményi kényszert. A Van Deer léceket ezzel örökké belegravírozná a sísport csúcskategóriájába. Persze felmerül egy kérdés, hogy valakinél, aki minden idők legjobbjának számít egy sportban, hol válik el a határ a sportág szeretete és a pozitív értelemben vett egója között, amely persze, ebbe a pozícióba repítette? Visszatérne úgy, hogy netán megrongálná az eddigi makulátlan örökségét? Vagy mégis szimplán ennyire hisz magában? Egy biztos: mi hiszünk benne. A konzervatív sísportnak szüksége van a hasonló karakterekre, a fordulatokra és a show-ra. Nem is lenne jobb gyógyszer egy olyan sportnak, melyre azt mondják, hogy a fiatalok körében a következő években csökkenhet a felkapottsága, hiszen napokba telik valóban megtanulni, mint egy legenda visszatérése, mely nem csak a szakmédiát, hanem a mainstream sajtót is megmozgatná. Marcel, mi várunk vissza a pályán.