Hétfőtől elérhető az első ECOHYPEBEAST kollekció. A márka 17 éves alapítóját kérdeztem, hisz az óceánszennyezés sokkal közelebbi probléma, mint gondolnánk.
A környezetszennyezés témája erősen érinti a divatipart. Hogyan jött az elképzelés, hogy te nemcsak olvasol erről hanem valóban teszel is a világot érintő témáért?
Egyszerűen nem tudja elkerülni a figyelmünket a rengeteg sok hír, esemény, és tény a bolygónkkal kapcsolatban, ami most körülvesz minket. A környezettudatosságnak hatványozottan nő az aktualitása és fontossága. Épp ezért akartam én is belépni egy egyedi ötlettel; mindezt egy olyan “iparágban”, aminek fogyasztója vagyok és szeretem, ismerem. Lehet, hogy túlságosan formálisnak hangzik, amit mondok, de látni kell, hogy környezetszennyezés szerves része a jelenlegi gazdaság és a termékek, amiket elénk tálalnak. Én ekkor éreztem, hogy igenis teszek azért, hogy ezt a “nem feltétlenül környezetbarát” felhozatal sémát megtörjem, mindezt a streetwear divatban az Eco Hypebeast márkával.
Márió, Londonban nőttél fel. Gondolod, ez is hatással volt a felelős és nyitott gondolkodásodra?
A világ egyik leggyorsabban fejlődő városában felnőve, látni lehetett, hogy a nagyvállalatok már évekkel ezelőtt változtattak akkori üzletpolitikájukon. Olyan lépéseket tettek már 5-6 évvel ezelőtt, amik például Magyarországon most kezdenek lassacskán terjedni. Telente pár hónapot Londonban magántanuló lettem, mert a Kanári Szigeteken jártam suliba, spanyolul. Sokáig egyszerre jártam iskolába Pesten, Londonban, és a Kanári Szigeteken – más valóságokba láttam bele és sok kultúrát ismertem meg; ez nagyon belém véste az alkalmazkodást. Szeretem és jónak tartom a változást! A megszokottság a múltté, törekedek a változatosságra és az egysémájú rendszerek átformálására.
Hogy fér össze nálad ez a sokszínűség, hogy komolyzenét hallgatsz, de közben a hypebeast kultúra egyik leglelkesebb képviselője vagy, de láthatóan a felelősségtudatos életmód is közel ál hozzád?
Jó a kérdés Tomi! Visszakanyarodva Londonhoz, a suliban az egyenruha (iskola logós öltöny, nyakkendő, fekete bőrcipő…) volt a mindennapi alap. Itthon ezt “ünneplőnek hívjak”, de ott(hon) már nagyon fiatalon úgy lettünk nevelve, hogy egy úgymond “érettebb” gondolkodásmódot adtak. 17 éves vagyok, de szerintem nem a kor teszi az embert! A hypebeast divatirányzatot azért is kedvelem, mert hasonlít az életstílusomra – folyton változik, jön egy újabb hype. Például: sok évet úsztam, vízilabdáztam, fociztam, kosaraztam, asztaliteniszeztem, három évet golfoztam, kriketteztem…Szüleim kérdezték, hogy végül mi mellett döntöttem, de tudtam, hogy mindig jön egy újabb sport, hobbi, szenvedély. Majdnem egy éve megalapítottam a Hater Mentes Hypebeast Csoportot egy barátommal, mostmár 5700 tag van benne – itt is mást akartam. Rengeteg nyereményjátékot rendezek: belépőket, kiegészítőket sorsolok a tagoknak – másfajta csoportot akartam, mint a többi. Közben nagyon sok képzésre, szemináriumra járok suli mellett – nekem nem elég a napi 24 óra!
Mit gondolsz, az új generáció mennyire befolyásolható és mozdítható ilyen movementek felé?
Sokan, sokszor elmondták: mi vagyunk a jövő. Ha most nem lépünk és teszünk pontot a környezetszennyezés végére, akkor később már aligha lehet. Mi alkotjuk a holnapot, mi alakítjuk most a jövőt. Jó látni, hogy sokan felelősségtudatosabban gondolkodnak – a nap végén itt már nemcsak egyéni, hanem egy tágabb szinten kell látni.
Kollekciód első dropjának designjáról mit tudsz mondani ?
Az Eco Hypebeast legelső megjelenése a Code Collection. Tükrözi a mai kódok, programsorok, technológia által dominált társadalmat, de mégis belevisz egy fontos mondanivalót. Közel fél éve ezen dolgoztam. Nagyon sokat kutattam a festékfajták, pólóanyagok, nyomtatási technikák között. A pólók összetétele újrahasznosított műanyag és újrahasznosított pamut. Az otthonom jelentős részét egy nyomdává alakítottam át, beszereztem mindent, meg akartam őrizni a termékkel való kötődést. Sokan úgy kezdenek márkát, hogy egy vállalathoz odadobják a designt és egy héttel később mennek érte, olyan pólókra nyomnak, amiket talán nem is láttak élőben. Az Eco Hypebeast-nál a tervezéstől, a kivitelezésig mindennek a részese vagyok. A weboldal minden egyes részletét ismerem, hisz én magam építettem.
Mik az üzleti célok, milyen kommunikációs csatornákat tervezel használni a kollekció népszerűsítéséhez?
Most november 4-én egy nagyon limitált kis teaser-t csinálok. Kevés póló fog kikerülni, úgyhogy mindenki legyen résen: ecohypebeast.com, 2019.november 4. hétfő, 12:00! Hogy utána mi lesz, az még titok, szeretném, ha mindenki inspirálná a barátait azzal, hogy Eco Hypebeast-ot rockol a suliban, utcán…
A weboldalon rendelhető pólókra még 10%os kedvezményt lehet kapni, ha bekövettek Instagram-on: @ecohypebeast!
Trunk Tamás, Corporation Z