Gary Vaynerchuk. Egy hangos orosz, aki igazából már amerikai. Motivátor. Hogy miért tetszik? Mert sokkal kiméletlenebb velünk gyerekekkel… és a szülőkkel is.

A stílusa sokkoló, de így legalább meghalljuk szavait. A kedvenc példám tőle kicsit persze túlzott. De én hiszek az őszinteségben, hogy a fejlődéshez sokszor az kell. Szerinte nem kell azt mondani a gyereknek, hogy milyen ügyes és milyen kiváló, ha ez épp nem igaz. Mert szó szerint beleesik a való életbe és kiderül, hogy nem igazak az otthonról hozott dicséretek. A legdurvább példája, amikor arról beszél, hogy elmagyarázzák egy srácnak, hogy milyen jól baseballozik. 18 éves koráig mondják neki folyamatosan. Aztán bekerül az egyetemre és kiderül hogy mégsem jó. Mert a többiek jobbak. Aztán a srác bemegy a szobájába és már kokainozik is. Mert kell az az érzés.

A motiváció sok mindenből eredhet. Mindenki máshonnan gyűjti be. Vannak akik magukból merítik és vannak, akik kicsit mesterségesen, szóval másokból vagy másoktól. Egy ilyen kicsit mesterséges forrás nekem Gary Vee. De ő nem az a klasszikus arc a Youtube reklámokból, aki elmeséli neked, hogyan is változtathatod meg az életed. Ő kis részletekről beszél, sok-sok szempontból, amiről más nem. Kimond olyanokat, amit kicsit mindenki gondol, de a hétköznapi normák miatt nem mer kimondani.

Hogy ő ezt meg meri tenni, azt azzal magyarázza, hogy Amerikába Kelet-Európából, Oroszországból emigrált. És megvalósította az amerikai álmot. Amennyire közhelyesen hangzik ez, annyira különleges nekem Gary. Mégis pontosan miért is?

Gary Vaynerchuk apukája vándorolt be Amerikába, hogy a borokkal folgalkozó álmát megvalósítsa. Gary később maga is ebben a témában helyezkedett el először, vállalkozást indított. Azóta befektető különböző cégekben, nemzetközileg ismert, elismert és felkapott előadó, üzleti és motivációs témákban egyaránt.

Gary Vee szerintem mer az lenni, aki. Amit mi sokszor elsőre nem merünk. Aki hallott már valaha Simon Sinek-ről, az ismeri a híres “Golden Circle” videóját. A végén Simon a társadalom rétegeiről beszél. Milyen kategóriákra oszlunk fel, mikor innovációról van szó.

Az igazi innovátorok a saját elmondása szerint, azok, akik elsőként változtatnak egy új technológiánál. Ők campelnek az új iPhone-okért vagy mint az én esetemben cipőkért. Magamat egy ilyen innovátornak nevezném. Megmondom őszintén. Én egy belevaló srácnak tartom magam, kimondom, amit gondolok, nem riadok meg mások véleményétől. Miért is tenném, ha már annyiszor leküzdöttem azokat az akadályokat. Könyvet írtam 13-14 évesen az új generációról. Meglehetősen sok ember volt, aki nem hitt bennem azon a ponton, vagy csak mosolygott rajtam. Miért is írom a síedzés után, a szárazedzés előtt a laptopomon le a gondolataim. Sikerült megcsinálnom. Nem figyeltem másra. Ha őszinte vagyok, azért bevallom, hogy néha kicsit én is megingok. Ha nem is az ötletem erősségében vagy mások véleményétől félve, de kell az a pici push, hogy azt mondhassam: “Nem csak én vagyok ennyire őrült b*sszus!” Ez a kis push Gary Vee.

Tehát ne félj az inspirációtól. És ne félj bevallani, hogy van aki inspirál. Merj tabukat döntögetni mint Gery, ha van egy szívügyed, ami egy szenzitív téma, igenis beszélj róla. Ne is csak beszélj, ordíts, szitkozódj. Tegyél meg érte mindent. Ne félj az inspirációtól.

Trunk Tamás DABLTY / Corporation Z