“Ma minden trend és semmi se trend”

Corporation Z  – Az új generáció műsora a Spirit FM-en! Egy óra Trunk Tomival (Dablty) stílusról, sportról, zenéről, tanulásról és sok minden másról, ami a Z-generációt érinti. Tomi hazánk legelismertebb és leghitelesebb klasszikus stílus és életstílus szakértőjével, Schiffer Miklóssal beszélgetett a divat változásáról és többek között arról is, hogy lehet-e Virgil Abloh-t egy lapon említeni olyan tervezőkkel mint Tom Ford vagy Cristóbal Balenciaga.

Trunk Tomi (TT): 2015-ben egy interjúban, egy reggeli műsorban azt nyilatkoztad, hogy ez a polgárpukkasztó, nagyon feltűnő, kirívó divat nem lesz divat, ez csak egy rövid fázis és nem fog hosszan kitartani. Ezzel az akkori mondatoddal még egyetértesz?

Schiffer Miklós (SM): Az idén (2019 a szerk.) sajnos meghalt Karl Lagerfeld, és igaz, hogy mindenki sajnálta, de egy francia lap azt írta, hogy “meghalt Karl – felszabadult a divat”. Mert igaz az is, hogy egy 85 éves ember már nem biztos, hogy a Chanel élén kell, hogy álljon. Ettől függetlenül zseniális volt, szóval ő mondta egyszer – és ennél jobb és frappánsabb megfogalmazás nincs erről a divatnak nevezett játékról -, hogy “szeretni kell azt, amit tegnap gyűlöltél és gyűlölni kell azt, amit tegnap még szerettél. Ez a divat.”

A klasszikus pont arról szól, hogy állandó, ami azonban nem unalmas, az állandóság egy érték. Egyébként zseniális a Gucci, én sosem bántottam, mégha tőlem nagyon messze is áll, mert nekem a klasszikus loafer cipőn nem kell, hogy legyen piros méhecske. De ha a loafer cipőhöz úgy hozok be egy új generációt, hogy van benne piros méhecske, akkor viszont azt mondom, hogy jó, mert megismeri általa a loafer cipőt, igaz piros méhecskével. Valahogyan a kettőt olyan szimbiózisba kell hozni, hogy a divatot nem utasítod el, de szereted a klasszikust, és a kettőből tudsz csinálni valamit, ami a te stílusoddá tud válni.

Ahogy a nőknél például egy Saint Laurent által megálmodott női szmokingban egy 18-19 éves lány is tök jól néz ki és egy 50 éves nő is. Az más kérdés, hogy az 50 éves nő valószínűleg klasszikusan hordja, mondjuk fölveszi egy stiletto cipővel, a 18 éves lány meg fölveszi egy olyan farmerhez, amit már csak a cérna tart össze, mert úgy össze van szabdalva, és fölvesz hozzá egy sneakers-t is.

És a Gucciba is vannak klasszikusok. Ha most bemész egy Gucciba és megnézed ezt a kollekciót, van garbó, van blézer, van klasszikus ing, van nadrág, és attól lesz divattá, hogy a mintázata más, a kombinációja teszi igazból divattá. Ha megnézel mondjuk egy Gucci kirakatot, akkor az egyes darabok nagyon jók, de ahogy ki van téve, együtt, az sokkol. Amikor egy bejárónéni cipőt tesznek vastag harisnyához, ahhoz egy selyemszoknyát, arra föltesznek egy bőrdzsekit, és erre egy kasmír kabátot és egy olyan fejfedőt, amit az ember nem nagyon venne föl, akkor az összkép fura. De az egyes darabok alapvetően a klasszikusból indulnak ki.

TT: Mi a véleményed arról, hogy kicsit elkomfortosodott a világunk?

SM: Nagyon! Sokan azt mondják, hogy nincs idejük öltözködni. Az öltözködéshez valóban idő kell. Fölvenni mindennap ugyanazt, vagy majdnem ugyanazt a farmernadrágot, vagy tréningalsót, azt azért sokkal egyszerűbb. Nekem ezzel semmi bajom, nekem ez tetszik, de azt gondolom, hogy van tovább, hogy ne álljunk itt meg, mert akkor meg olyanok leszünk, mint a kínaiak voltak 40 éve, amikor mindenki egyforma szürke zubbonyba járt. És ez a casual életérzés, ami ma kicsit rányomja a bélyegét az utcaképre.

Ha kimész Párizsba – ami ugye egy óriási nagy város, aminek vannak olyan negyedei, ahol garantáltan nem fogsz találkozni kétsoros öltönyös, vasalt inges nyakkendős férfival, és nyilván vannak olyan negyedek, ahol Dior kosztümös hölgyekkel és elegáns, szabott öltönyben járó férfiakkal fogsz találkozni, mondjuk a Plaza Athénée Hotelben. Mert hogy ott ez a közeg vesz körül, de ott is fogsz látni melegítős oroszt méregdrága sneakers-ben. A divat mindig lenyomata a társadalomnak, az adott életvitelének vagy lelkiállapotának.

TT: És ez mennyire tud átfolyni a politika világába? Ott is lezseredünk? Hat évvel ezelőtt Barack Obama felvett egy tan színű bézs színű öltönyt, és ez akkor még kiverte a biztosítékot mindenkinél Amerikában.

SM: Obamát és Trumpot, nagyon-nagyon megkülönbözteti a stílusuk. Obama egy vékonydongájú, magas, jó kiállású férfi, Trump pedig egy nagydarab, mozdony-alkatú ember, aki sokkal drágább öltönyöket visel, mint Obama, de sehogy nem néz ki bennük. Múltkor Londonban, a királyi fogadáson a frakkot teljesen hibásan viselte: hosszú fehér mellénnyel, szóval ő tényleg az elefánt a porcelánboltban.

Egyre több politikus – aki ráadásul a te generációdhoz akar szólni – megpróbálja ezt az öltözködési stílusában is fölvenni. Ennek a veszélyét abban látom, hogy ne legyenek már favágóingek a politikusokon. Nem kell ahhoz melegítőben ülni, meg sneakers-ben, hogy azt mond, hiteles vagy.

TT: A munkaerőpiacon is van már egy ilyen tévhit – én babzsák-effektusnak szeretem hívni-, hogy azt gondolja egy cég, ha van három babzsák és egy mászófal az irodában, onnantól ők egy új generációs munkaadó, és így attraktívvá válnak a fiataloknak. De nem ettől lesz egy cég attraktív, hanem azon keresztül, hogy megvannak azok a víziók, az a purpose, amit át akarnak adni.

SM: Ez pontosan így van! Az üzenetnek és a víziónak kell hitelesnek és jónak lenni, és újszerűnek, azt elő lehet adni egy tökéletes kétsoros öltönyben is, és az nem lesz rossz.

Látjuk Hollywood-ot, jön az Oscar, jön a Golden Globe, és akkor látjuk ezt a sok fiatal, menő, nagyon jó színészt és színésznőt, az egyik ilyen márkában, a másik olyanban, ilyen csipke, olyan csipke, ilyen gyöngysor, olyan ékszer. Ötven évvel ezelőtt a hollywoodi színésznő mindig úgy nézett ki, “mindig Grace Kelly volt”. Ma ez a színésznő, aki ott megjelenik talpig Diorba, másnap reggel fölkapja a baseball sapkát, a melegítőfölsőt, egy farmert, egy sneakers-t, beül a kocsijába és elmegy a szupermarketbe vásárolni. Magyarul, az a világ, amit látunk, és ami sok embert csapdába ejt és megtéveszt, az nem a valóság, hanem az egy adott estére szól. Amikor nem te fizetsz a ruháért, hanem a ruhacég fizet neked, hogy vedd föl, mert neki ez óriási marketing lehetőség.

Tom Ford, akit én ma az egyik legbefolyásosabb tervezőnek tartok, ő egyértelműen Hollywoodon keresztül csinálta meg magát. Mint Giorgio Armani, aki az amerikai piacra az American Gigolo című filmmel robbant be, amikor fölöltöztette Richard Gere-t, és onnantól kezdve az Armani egy fogalom lett Amerikában, akkoriban az Oscar gálán mindenki Armaniban volt.

Akkor érted meg a világ változását, ha át tudod helyezni azt a bizonyos személyt, Agnelli-t, Cary Grantet a mai világba, hogy ma milyenek lennének. Nyilván nem olyanok, mint ötven éve voltak.

TT: Sokan összetévesztik ezt a két szót: legjobb és legdrágább. Te ebben hol látod a különbséget?

SM: A legdrágább az egyértelmű. Ha összehasonlítod a nagy márkák árait, akkor mindig lesz egy adott termékre egy LEG. A legalkalmasabb, vagy a legjobb, az pedig az, ami a személyiségedhez, az alkatodhoz, az életkorodhoz, társadalmi státuszodhoz, életviteledhez illik. Az a legjobb neked. Ebben itthon nyilván nagy probléma van és a fiatalok feje is nyilván tele van zajjal. Attól, hogy rajtad van egy póló, és azon van egy irgalmatlan nagy felirat, attól neked nincs stílusod. Míg a másik emberen meg lehet, hogy van egy felirat nélküli fekete bőrdzseki, fehér póló, farmer és egy sneakers és ő sokkal jobb, mint az, aki tele van a legdrágább, feliratos cuccokkal. Ez a választóvonal a divatot követők és a stílusosak között. Nem minden divatot követő lesz fashion victim, de a legtöbb az lesz. Aki viszont stílusos, az nagyon ritkán válik áldozattá. Megint Armani, ő mondta, hogy nem feltűnni kell, hanem emlékezetesnek lenni – ez rettentő fontos, ez szerintem a stílus.

(…) Nagyon nagyra tartok egy tervezőt, ő Cristóbal Balenciaga, akinek ma nagyon gyakran látjuk a nevét ugly sneakerek-en és ilyen pulóvereken. A legkifinomultabb tervezők egyike volt. Engem személy szerint zavar az, hogy ez a kifinomult ember, aki a legtökéletesebb dizájner volt, mármint couturier (a couture az eszményi, különleges, kézi, egyedi ruha), hogy ő így él ma tovább. Ettől függetlenül persze Gianfranco Ferre, egy másik óriás, aki tizenvalahány éve halt meg Milánóban, ő meg sajnos sehogy. És akkor gondolkoztam rajta, hogy annak örülnék-e, ha Gianfranco Ferre is így találna meg, pólókon, és akkor önmagammal vitázok, veled meg egyetértek. Hogy az tök jó, hogy a fiatal generáció valahogy megismerje ezeket a nagy alkotókat és valahogy újra kapcsolatba kerüljön velük. Még akkor is jó ez, ha az, amit ma kapnak belőlük, az az ő valóságuktól fényévekre van.

TT: Te hogy látod, merre tart most a világ, a divat szempontjából?

SM: A világ nagyon sokfelé tart. A valóság ezerarcú, országonként is más. Magyarországon messze nem éri annyi befolyás a fiatalokat, mint Londonban. Ott megy a punk, elmegy a White’ s Club előtt, ahová mai napig is csak férfiak mehetnek be, és csak nyakkendőben, mellette még négy észak-afrikai bevándorló piros cuccokba, közben egy Rolls-Royce-ból kiszáll egy Versace pólós orosz, ez mind a valóság.

30-40 évvel ezelőtt meg lehetett mondani, hogy mi a trend. Ma nincs ember, aki ezt meg tudná mondani. Ma minden trend és semmi se trend. A sneakers-től, a kézzel varrott cipőig, a vászon cipőtől a koszos cipőig, annyi minden jelen van. Amikor business casualnak neveznek egy fehér pólót, az valóban egy jó fricska. A dress code az egy előírás. 50 évvel ezelőtt ez kőbe vésett volt, ma pedig van aki betartja, van aki nem. Nem az a stílusos, ha valaki szabott ruhában van, hanem ha úgy jelenik meg, ha önazonos. Itthon az nem tetszik, hogy a casual annyira minden lett, hogyha valaki nem abban van, akkor megjegyzéseket kaps. A toleranciát kellene megtanulni a divatban, ez lenne nagyon fontos. Hogy nincs diktálás.

TT: Megjelent a 100 legbefolyásosabb tervezőről egy lista a Hypebeast-en, benne új generációs tervezőkkel is, mint Virgil Abloh, vagy Heron Preston, ami sokaknak nem tetszett. Te kit tartasz a legbefolyásosabb tervezőknek?

SM: Azok az igazából nagyok, akik stílust alkottak, ami eggyé vált velük. Armani biztos hogy benne van, a lazasággal, a kipuhított dolgokkal. Coco Chanel is megkerülhetetlen, hiszen szabadságot adott a nőknek, a mai modern női öltözködés alapjait fektette le. Yves Saint-Laurent is óriási tervező, de ő egy nagyon színpadias tervező volt. Ralph Lauren-t le szokták kezelni, pedig ő egy olyan életstílust alkotott meg, pl. az ivy style-t, vagy a maffia stílust, az amerikai őshonos indián öltözetet, a James Bond stílust stb. egy olyan egységgé gyúrta, ami őt az egyik legbefolyásosabb tervezővé teszi.

Megelőzte a korát, már 15 éve láttál tréning nadrágot zakóval a kirakatukban. Tom Fordot is kiemelném, aki fenntartja a klasszikus értékeket, kicsit újrafogalmazva, ez ma nagyon nagy dolog.

SM: A modern gentlemanre van igény, és vannak is. Vannak huszonéves srácok is ilyenek, akik szeretik a klasszikus értérendet. Ez egy állásfoglalás, egy életstílus, egy gondolkodásmód. Nem attól függ, hogy öltönyben járok-e vagy nem, hanem hogy hogyan viszonyulok a világhoz. Én nagyon szeretem a mai fiatalokat, sok fiatal között vagyok én is, amit nagyon élvezek, mert a fiatalság fiatalon tart. Armani mondta ezt is, hogy ő mindig fiatalokkal barátkozott, mert onnan kapja az inspirációt, az új gondolatokat.

Az interjú, a Spirit FM-es rádiós interjú szerkesztett verziója.

A rádiós interjú itt érhető el!

Trunk Tamás / Dablty
Online szerkesztés: Bíró Mátyás