Giajjenno: Adj át értéket, de legyél önmagad

Corporation Z  – Az új generáció műsora a Spirit FM-en! Egy óra Trunk Tomival (Dablty) fiatalokról, nem csak fiataloknak. Stílus, sport, zene, tanulás és minden más, ami a Z-generációt érinti. Tomi egy igazán különleges és exkluzív vendéggel beszélgetett az október 24-i adásban: az AK26 alapítójával, Molnár Ádámmal, vagyis Giajjennoval! Az AK26 számos sikert tudhat maga mögött, 2019-ben ők nyerték el a Fonogram-díjat az év hangfelvétele kategóriában. Giajjenno zenéről, kihívásokról, sikerekről, kudarcokról és még sok minden másról mesélt a műsorban.

Mekkora terhet érzel amiatt, hogy értéket adj át az új generációnak? A hiphopnak a klasszikus története, a “lentről kezdte, feljutott sztori” önmagában egy inspiráló történet lehet. Bár sok művésznél azt látni, hogy ezt értékátadás nélkül használják. Te ehhez, hogy állsz?

Kétélű dolog ez is, mint minden az életben. Fontos része a rapzenének, de fontos az is, hogy önmagad legyél és a saját gondolataidat kürtöld világgá. A saját értékrendemnek megfelelően igyekszem példamutató lenni, és ezeket a dalokba is átviszem. 

Tavaly jelent meg a Nyughatatlan című könyved, a dedikálásnál órákat kellett várni. Fő témája ennek is a te sztorid. Milyen visszajelzéseket kaptál? 

A legtöbb üzenet az volt –  ami elég elszomorító egyben -, hogy eddig nem olvastak könyveket, ez az első. Persze annak örülök, hogy nekem sikerült egy olyan könyvet írni, amit elolvastak. Kapok olyan visszajelzéseket is, hogy erőt ad nekik. Főként azért a dalaimra szoktak ilyen reakciók érkezni. 

A könyv örök érték

Én is írtam egy könyvet az új generációról, új generációs márkákról. Amikor ezt bárhol elmesélem, legtöbbször azt a reakciót kapom, hogy az új generáció nem is olvas. Hogyan képzelem, hogy egy ilyen klasszikus médium el tud érni egy ilyen fiatal célcsoportot? Neked mennyire volt meglepő az olvasók aktivitása és visszajelzése egy könyvnél?

Én úgy gondolom, hogy a fiatalok, amik érdeklik őket, elolvassák. Szerintem abszolút lehet a fiatalokra ilyen módon hatni és lehet jó irányban terelni őket. És valóban, napjainkban az internet már átvette az irányítást. A könyv azonban szerintem egy olyan örök érték, amit ha odafigyelünk rá, és olyan emberek, véleményvezérek, influencerek promotálják, akikre figyelnek a fiatalok, akkor ez fenn tud maradni. 

Azt tudni kell a generációnkról, hogy egyre gyorsabban fogyasztunk és egyre gyorsabb tartalmakat is kapunk. Ha jól tudom, már egyre kevesebb rapper akar albumot csinálni, mivel az sokak szerint nem attraktív az új generációnak. Inkább csak slágereket pakolnak egymás után a Youtube-ra. De te neked pl. érkezik az Assasin című albumotok (azóta megjelent – szerk.). Te milyen jövőt látsz még az albumoknak?

Az albumoknak sajnos tényleg nincs jövőjük, én is ezt látom, viszont én egy “oldschool srácnak” tartom magam, és nagyon szeretem a kézzel fogható cd-ket. Az Assasin is kézzel fogható lesz (limitált, 500-1000 példányban), de első körben digitális platformokon jelenik meg az album. 

Amikor a könyvedről beszéltünk, röviden rátértél a kezdetekre, hogyan kezdtél bele a hiphopba. Azt mondják, hogy a fiatalok önállóbbá válnak, maguknak tanítanak meg mindent, ott van a Youtube, tutorialokkal tele. Te mennyire autodidakta módon tanultál meg zenélni?

Abszolút autodidakta módon. Volt egy kis magnóm, meghallottam ‘96-97-ben az első rapzenét, és úgy voltam vele, hogy ezt én is megpróbálom, mert nagyon tetszett. Kaptam édesapámtól egy szintetizátort, amin voltak demo zenék, azokra elkezdtem rappelni. És ezt felvettem magnóval. Akkor nyilván nem volt még itthon net, semmilyen platform, ahol ezeket meg lehetett nézni, vagy meg lehetett volna tanulni. Vagy hogy, hogy kell ezeket csinálni, így aztán saját magunknak kellett ezeket megtanulni. 

Giajjenno: Jó is, meg nem is, hogy ennyire közel vannak a hallgatók az előadókhoz 

Ha már szóba hoztad a Youtube hatását, akár a zenei világra is, ha belegondolunk a hiphopnak talán a nyolcvanas években volt az első nagyobb fellángolása. Ez egy olyan “csatornaként” indult, ami egy exkluzív “csatorna” volt egy felháborodást, vagy egy gondolatot kifejezni. De szintén egy “csatorna” volt ezeket a felháborodásokat fogyasztani. Jött a közösségi média, ami mindenkit kicsit közelebb hozott egymáshoz. A hiphopra, a zenére milyen hatással volt a közösségi média? Közelebb kerültél a hallgatóidhoz, vagy éppen ellenkezőleg, elveszett a régi exkluzív kapcsolat?

Két választ adnék erre. Az egyik, sajnos ez a sztárkultusz már nincs meg, ami anno volt. Mondok egy példát: egy általam kedvelt előadóra régen eszembe sem jutott volna ráírni, hogy “szia tesó, hogy vagy?” Ez valahol a tisztelet hiánya is. Jó is, meg nem is, hogy ennyire közel vannak a hallgatók az előadókhoz. 

Szerintem jó dolog, hogy a net gyakorlatilag mindenkinek biztosít felületet, aki szeretne érvényesülni és aki tehetséges, egy idő után teret fog nyerni. Nyomni kell ezerrel, csinálni az új cuccokat, és az internet adta lehetőségekkel élve, bárhová el lehet jutni, ha kiemelkedő, amit csinálsz és egyedi. 

Az nagyon érdekelne engem, hogy amikor már a professzionális rap karriered elindult, ott mekkora jelenléte volt az online térnek? Ott mekkora lehetőség volt már áttörni a zenékkel, mondjuk a Youtube-on?

Ezt is több részre tudnám bontani: amikor én elkezdtem, akkor semmi nem volt, nyilván, az ’96-’97 körül volt, nem most:). 

Mindig azt mondom, hogy szerintem így volt jó, ahogy volt, ahogy alakult az életünk, ahogy végigjártuk ezeket a létrákat. Amikor megalapítottuk az AK 26-ot 2011-ben, akkor is volt már internet, de nem ilyen szinten tudtál eljutni vele, illetve leginkább nem voltak ilyen nézettségek. 

Akkor még a Youtube-ot nem használták mobiltelefonokon, csak számítógépeken, nem voltak ilyen milliós videóklipek. Aki elért egymilliós nézettséget, az a legnagyobb királynak számított itthon. Most azért sok feltörekvő előadó már eléri az egymilliós nézettséget viszonylag rövid idő alatt. De én azt mondom, hogy ez egy jó dolog. Semmi rosszat nem látok ebben.

Muszáj valami extravagáns dolgot csinálnod, hogy odafigyeljenek rád

Szintén talán kicsit ehhez a digitális világhoz köthető az, hogy ha leginkább Amerikába kinézünk, mi még mindig egy pár évvel mögöttük tartunk. Ott már tényleg ezt lehet látni, hogy az előadók, ahogy már beszéltünk róla, egyre inkább egymást próbálják legyőzni. Nem pozitív szempontból, tehát, hogy ki tud nagyobb felháborodást okozni, hogy kinek van több arctetoválása, kinek van színesebb haja. Szerinted ez milyen hatással lesz hosszú távon az új generációra?

Lehet, hogy már öreg vagyok, ezeket annyira én nem tudom kultiválni, ezeket a dolgokat. Kint látom, hogy igen, tényleg ez van, hogy annyira felgyorsult a világ, hogy muszáj valami extravagáns dolgot csinálnod, hogy odafigyeljenek rád. Mert egy szürke egérre senki sem figyel oda, akkora választék van, illetve annyi előadó van… 

Nem biztos, hogy ez annyira jó dolog, nekem ez nem tetszik. 33 éves leszek idén, valószínűleg emiatt sem, de nem lehet vele mit kezdeni. Nem tudom, hogy mi lesz ennek a vége, mit fognak az emberek csinálni: félbevágatják az arcukat, vagy nem tudom, mi lesz…Fogalmam sincs, kicsit ilyen sci-fis az egész, de kíváncsian várom.

Érdekes dolgot hoztál ezzel fel, hogy hol van ennek a határa, hogy mikor lesz az, hogy már nem lehet az őrültebbnél őrültebbet publikálni. Szerinted ez Magyarországra mikor fog eljönni, vagy egyáltalán el fog-e érkezni?

Én úgy gondolom, hogy biztosan ide is be fog törni, sőt, már el is kezdődött, hogy ha megnézzük itt a kedves producer barátomnak, BJ-nek a kiadóját (King Monroe Sound kiadó  – szerk). Ott hasonló fiatalemberek vannak, mint Amerikában, és valószínűleg egyre több ilyen fiatal lesz. Úgyhogy biztosan. Szerintem egy pár év. A hip-hop kultúra Magyarországon kicsit elmaradott, de biztosan ez is be fog törni.

Nagyon kevés előadónál látok értékeket

Tehát inkább úgy látod, hogy azért ez már a fiatalokra van hatással, ők már ezt az egy utat látják, hogy ha be szeretnének futni? Vagy még vannak olyanok, akik igenis úgy érzik, hogy ha értéket adok át, akkor meg fog jönni ennek a gyümölcse?

Egyre kevesebb ilyen ember van szerintem. Én azért mondom, hogy a fiatalok, mert ezeknél a srácoknál mindegyiknél idősebb vagyok. És én például a BJ-n szoktam nagyon nevetni, mikor mondom neki, hogy ember, 30 éves leszel, mi ez a haj? Én ezt nem tudom bekapálni tőle.:) 

Azt látom, hogy sajnos egyébként, ahogy mondod, én nagyon kevés előadónál látok értékeket. Nem akarok álszent lenni, mert nekünk is vannak olyan dalaink, amik nem közvetítenek értéket, mint például a Pacino, sokan ide sorolják a Blöff című számunkat is, ami szerintem nem ilyen, mert a Blöff az mondanivalós.

Ennek azért van rejtett, háttér mondanivalója, ami azért eléggé erős.

Igen, csak ahhoz szükséges némi intelligencia, hogy az ember fölfogja, hogy a dal miről szól. És sok embernél ez nincsen meg sajnos, és nem értik, hogy miről szól a szám. De visszakanyarodva: nagyon sok előadót hallgatok, én meghallgatom az összes új magyar hiphop, vagy a hiphop-hoz tartozó stílusú dolgot, és kevés olyan szám van, ami tényleg értéket képvisel.

Az a legjobb, hogy ha színes egy előadó

Említetted, hogy nektek is van egy-két talán kicsit ilyen irányba hajazó zenétek.

Én nem gondolom ezt problémának, hogy egy előadó ilyen zenét is csinál. Szerintem az a legjobb, hogy ha színes egy előadó, mindenféle témában mozog, illetve maga a zene a lényeg. Vannak hangulat dalok, már más interjúkban is beszéltem erről, hogy nem kell minden dalnak mély tartalommal rendelkeznie. Úgy gondolom, hogy vannak olyan dalok, amiket edzéshez, vezetéshez, lazuláshoz hallgatsz, ugyanakkor vannak olyan számok, amiket azért hallgatsz, mert a mondanivalóra vagy kíváncsi. És szerintem ez így van rendjén, ez így teljesen jó. 

Mindig azt néztük, hogy mi milyen zenét szeretünk csinálni. Nincs bennünk megfelelési kényszer és úgy gondolom, hogy ebben is rejlik a sikere ezeknek a daloknak, sok dalnak, amit csináltunk. És én azt mondom, hogy szerintem nem kell erre fókuszálni, meg ezen gondolkozni, hogy hú, vajon meddig lehet így fennmaradni, hogy kell csinálni. Ezt az idő eldönti, illetve a közönség. 

Minden előadónak azt javaslom, hogy adják önmagukat, illetve mi is magunkat adjuk és olyan zenéket csinálunk, amit mi is szívesen hallgatunk, akár otthon, akár autóban. Szerintem ebben van a kulcs. Az emberek meg úgyis eldöntik, hogy mi lesz.

A legnagyobb dolog a világon a saját gyerek

Még a legelején beszéltünk az értékátadásról. Elmondtad, hogy neked mindig fontos volt, hogy valamilyen szinten tudj inspirálni, kicsit motiválni… Azt tudni kell, hogy nem is olyan régen megszületett a fiad, Matteo, akinek zenét is szereztél. Mennyire változott azóta a hozzáállásod ehhez a témához? Mennyire erősödött fel – most tőled fogok idézni, pont a Matteo zene végéből -, az az üzenet, amikor azt mondod neki, hogy első a család, tanulj minden nap, használd az eszed, kerüld el a rosszakat, és mindig állj ki a gyengékért és a védtelenekért, és soha ne hagyd magad senkinek. És soha ne hagyd el a hited. Mekkora hatással volt rád a fiad?

Borzasztó nagyon. Szerintem nem is volt rám semmi ekkora hatással. Illetve senki, ez egy nagyon nagy dolog. Tényleg. Kérdezgettem embereket, hogy milyen érzés az, amikor az embernek születik egy saját gyermeke, de ezt tényleg nem lehet elmondani, ezt át kell élni, és egy nagyon nagy dolog. Én mindenhonnan azóta rohanok haza hozzá és sokat tanultam én is tőle, rengeteg dolgot. Ez a legnagyobb dolog a világon.

Amikor állsz a stúdióban, van néha olyan a fejedben, mondjuk amikor valami nagyon nagyot akarsz mondani, valami nagy polgárpukkasztást, hogy mindenki háborodjon fel és akkor így ott van hátul, hogy ez nem az az érték, amit át akarsz adni? Bár mondjuk nálatok azt ki kell emelni, hogy ilyenre nincs sok példa. A gondolkodásodat mennyire változtatta meg?

Úgy gondolom, hogy rendelkezek ilyen normával, vagy normális értékekkel, ezáltal megmondom őszintén, hogy nincs ilyen, amin így elgondolkozok, illetve a kicsi születése előtt se írtam olyan szövegeket, amikre azt mondtam volna, hogy megbotránkoztató. Van rengeteg olyan rapszöveg, amitől a hátamon feláll a szőr nekem is, de szerintem nincsen egyáltalán olyan szövegünk, amire azt lehet mondani, hogy borzasztóan alpári, úgyhogy ezekre én oda szoktam figyelni. Lényegében ugyanúgy írom a szövegeket, mint eddig.

És hogyha már a fiadról beszélünk, te mennyire látod fontosnak a szülői támogatást? Mikor elindult az AK26, bár akkor azért már nem voltatok gyerekek, de zeneileg mennyire volt meg a szülői támogatás, háttér?

Mi nagyon nagy szeretet kaptunk otthonról, viszont ez a zenei rész, ez nem volt komolyan véve a részükről. Ezt egy ilyen poénnak vették, jól van, itt a két gyerek, elzenélgetnek maguknak, elbohóckodnak. Aztán amikor elkezdtek beindulni a fellépések, látták, hogy milyen nézettségeket érünk el, látták ezeket a sikereket, akkor természetesen nagyon büszkék voltak ránk. 

Tényleg olyan a szülői ház, mint egy nagy relikvia-gyűjtemény, mindenféle poszter kint van náluk, újságcikk, díjak stb. és nagyon büszkék ránk, és támogatnak minket ebben. Nálunk ez érdekes volt, mert mint mondtad, nem voltunk már olyan kisgyerekek ebben az időben, amikor beindult 2011-ben, és magunknak csináltuk ezeket a dolgokat.

Régebben az előadók még jobban sztárok voltak

Az elején említettem ezt a “started from the bottom” (lentről kezdtem) üzenetet. Hogy nézett ki ez akkor, annak idején, amikor kezdtél, amikor még nem volt Youtube? Mennyi ideig tartott nektek a “felküzdés”?

Ezt is ketté osztanám, mert amikor én elkezdtem az egészet, akkor még nem volt net, viszont amikor az AK26-ot kezdtük, akkor már volt, igaz még nem volt ennyire elterjedt, mobilon pl. még nem lehetett ilyen videókat nézni. 

Amikor én 13-14 évesen elkezdtem zenélni, akkor persze sokkal nehezebb volt, mert ugye nem volt még net. Akkor az előadók még jobban sztárok voltak, most pedig sokszor előfordul az, hogy valakit csak azért néznek meg több millióan, mert annyira rossz és nevetnek rajta. 

És ez akár rossz útra is inspirálhat fiatalokat, akik csak ismertséget akarnak és nem kifejezetten önkifejezést elérni ezzel a  zenével?

Jó hogy mondod ezt. Azt látom, hogy a mostani srácok csak ismertségre mennek és nem az önkifejezésre. Ezért is van sok olyan dal, kint Amerikában és itthon is, amiknél konkrétan nincs mondanivaló, “flexelnek” benne csak. Sok olyan srác tör fel, akik nem érdemlik meg.

A Kesh jó ellenpélda

Azért nyugtass meg, hogy vannak ellenpéldák is. 

Persze ellenpélda mindig volt és lesz is, pl. abban a három kisrácban, akikről már beszéltünk korábban (2019-ben a Rap Number One tehetségkutatón léptek fel, és nyerték is meg,  Kesh néven – szerk), bennük látom azt a tüzet, ami bennünk is volt anno. Most csináljuk egyébként a közös dalunkat (2019 őszén jelent meg, Álom címmel – szerk.), küldtek egy olyan demót, amiben arról beszélnek, hogy fontos a tanulás, mozdulj ki, ne játsz egész nap Playstation-nal, vagy arról is rappelnek, hogy a nagyobbak bántják a kisebbeket és ez mennyire rossz. 

A zenéitek a Youtube-on elképesztő sebességgel terjed, több milliós kattintás pár nap alatt. Országszerte érzékelhető buzz van körülöttetek, a rádió lejátszási listáira mégsem nagyon kerültök fel. Mire lehet ezt visszavezetni?

Mindig feljön ez a téma, de erre én sem tudom megmondani a választ. Úgy gondolom, hogy ezekben a rádiókban olyan vezetőség van, akik nem szeretnék játszani az ilyen típusú dalokat. Tény, akik a Youtube-on nagyon mennek előadók, azokat egyiküket sem nagyon játsszák a rádiók. Egy-két dalunkat itt-ott azért már játszották. 

Hallottam valakitől egyszer egy olyan választ is erre, hogy azért nem játsszák a zenéinket, mert az a korosztály, aki a neten szocializálódott, ők szerintük nem hallgatnak rádiót. De szerintem ezek a gyerekek is hallgatnak rádiót, ha máskor nem, utazáskor. 

A Blöff lett az év slágere

Már idén (2019- szerk) lehetett azért látni, hogy egy mainstream, offline elismerés jött, megnyertétek a Fonogram-díjat (Év hangfelvétele – AK26 – Blöff c. szám -szerk). Ezt szerinted mennyire köszönhetitek a netes népszerűségnek, mi lehetett ennek az oka?

Ennek nagyon egyszerű a magyarázata, a díjat a közönségtől kaptuk, volt egy alkategória, hogy a közönség kedvence, az év slágere, és mi ezt nyertük meg. A hallgatói táborunk aktivizálta magát és mi kaptuk a legtöbb szavazatot az év slágerére. 

Régen úgy terjedtek a zenék, hogy volt egy kazetta, meghallgattuk, ha tetszett kölcsönadtuk egymásnak, átjött az unokatestvéred, ő is meghallgatta, lemásolta és így terjedt.

Mennyire van összefogás a hazai zeneiparban? Vagy inkább rivalizálás van, vagy harchoz hasonlítanád?

Harchoz semmiképpen sem hasonlítanám. Az a véleményem ezzel kapcsolatban, hogy aki a zenéből él, és akinek pl. sok követője van, mondjuk egy 500 ezres előadó, az ne csináljon közös dalt egy ötezer like-os előadóval, mert ez üzletileg semmiképpen sem kedvező neki. Aki ebből él, annak ezt mindenképpen néznie kell. Persze vannak olyan közreműködések, amik kivételt képeznek, pl. barátokkal.

Neked is volt erre egy konkrét példád, Weyronnal még a karrierje elején, akkor volt egy elég mérvadó követő különbség ugye?

Azt a dalt azért vállaltam el, mert nagyon jó ötletnek tartottam, hogy csináljunk egy német-magyar kollabot, amiben ő németül, én pedig magyarul rappelek, de pár sorom nekem is van németül. És elég jó visszhangja is lett. Ezt egy erős újdonságnak éreztem és ezért mentem bele. És egy tehetséges srácnak tartom őt. 

A harc, a viszály, amire még rákérdeztél, szerintem nincs nagyon meg itthon, a szakma 99 százalékával mi is jóban vagyunk. 

Giajjenno: Felelősséget nem érzek a szövegírásnál

Zenéidet több millióan hallgatják, emberek tömegei a szövegeidet, a nevedet tetoválják magukra. Mekkora terhet érzel emiatt?

Itt visszakanyarodnék arra, amiről az elején beszéltünk, hogy én megpróbálok saját magam maradni és azokat átadni, amiket érzek. Fontos dolog persze az értékátadás, de itthon is van sok olyan előadó, aki abszolút semmilyen értéket nem közvetít, és őket sem zárnám ki ebből az egészből. Mert azok ők, van rájuk is kereslet, nézik őket, igaz negatív példával szolgálnak, ami azért nyilván nem jó. 

Neveltetésemből adódóan, mi ilyen szövegű számokat írunk. Felelősséget nem érzek a szövegírásnál. Lehet, hogy csúnyán fogalmazom most meg, de én senkit nem kérek arra, hogy engem hallgasson. Én minden egyes hallgatónak nagyon örülök, egy előadónak a legjobb érzés, ha a dalai sokakhoz eljut, de én azért nem tartozok felelősséggel, hogy mit mondok. Amit én rappelek, az egy önkifejezés, a saját belső dolgaimat rappelem ki és nagyon örülök neki, hogy magukra ismernek ezáltal emberek. Viszont én nem azt nézem elsősorban, hogy mit fogok ezzel elérni, hogy mennyire lesz pozitív példa, hanem csak leírom, ami jön, amit érzek.

A tetoválások is nagy megtiszteltetés, az elején egy felfoghatatlan dolog volt. Én mindig azt mondom nekik, hogy azért gondolják meg.

Beszéltünk kicsit arról, hogy milyen a szülő-gyermek kapcsolat a zenei világban, mennyire kell, hogy legyen ez a háttér. Te hogy állnál ahhoz, hogy ha Matteo állna előtted pár év múlva és azt mondaná, hogy rappelni szeretne. Féltenéd a szakmától, vagy örülnél, hogy az üzeneted célba jutott?

Én nagyon örülnék neki, ha ő rappelne. Sokan  vannak az idősebb korosztályból, akik azt mondják, hogy ez nem zene, ezt bárki megtudja csinálni, ehhez nem kell tehetség. Ilyenkor azt szoktam mondani, hogy gyertek, próbáljátok ki, és nézzük meg, hogy ti hogy rappaltek. Én azt mondom, hogy a rap zenére születni kell, ha benne is meglesz ez a tehetség, ha jól tud majd rappelni, én nagyon örülnék neki, ha rappelne. Nagy kedvencem Ice Cube az egyik fiával csinált több közös dalt, ez nekem is nagy álmom, de ez a jövő zenéje…

Trunk Tamás / Dablty
Online szerkesztés: Bíró Mátyás

A rádiós interjú itt érhető el!

Képek: Youtube, ak26shop.com