Miután rajongói figyelmét felkeltette a fotóval, amelyen a Playstation 5 DualSense kontrollert tartja, Travis Scott, ismert rapper bejelentette, hogy stratégiai partnere lett a játékfejlesztő cégnek.

A társulást egy rövid kedvcsináló videóban jelentették be, amelyben La Flame (Scott) látható, ahogy egy hatalmas vigyorral az arcán bekapcsolja a konzolt. Hallottuk, hogy Travis nagy PlayStation rajongó – mesélte Eric Lempel, a PlayStation vezető alelnöke, hozzátéve: ezért beszélgetni kezdtünk vele, ami ehhez az egyedülálló partneri együttműködéshez vezetett.

A hivatalos PlayStation blog a Scottal és az ő Cactus Jack brandjével való együttműködés gyümölcseként “innovatív projekteket” ígér. A társulást többlépcsős együttműködésként aposztrofálták, ez Scott legfrissebb brand-kollaborációja. Ebben az évben eddig az Epic Game-mel dolgozott együtt a Fornite rendezvényén, valamint saját menüvel rukkolt elő a McDonald’s-ban.

– Nagyon várom már, hogy bemutathassak mindent, amin Cactus Jack dolgozott a Sony-val és a PlayStation csapatával – mondta el Scott az együttműködésről. Leginkább arra vagyok kíváncsi, hogy a PlayStation család és rajongók mit szólnak majd hozzá és nagyon várom már, hogy mindenkivel játszhassak egy jót a közeljövőben!

A promóban feltűnnek a Playstation 5 csapat tagjai is, akik bemutatják, hogy hogyan néz ki a Travis Scott és PlayStation Nike Dunk Low-ja. De nem ez az egyetlen ruházat, ami feltűnik a promóban, a PlayStation alkalmazottak is Cactus Jack pólót viselnek.

A sneakerek piacra dobásának dátumát még nem hozták nyilvánosságra, de a PlayStation 5 Észak-Amerikában november 12-én startol.

Trunk Tamás / Dablty
Online szerkesztés: Bíró Mátyás
Fotó: xxlmag.com