A Supreme napjaink egyik legmeghatarozóbb streetwear markája. Szinte mindenki ismeri, és az egekbe szökő  árai ellenére rengetegen hordják. Kevesen tudják viszont, hogy igazából honnan is indult ez a brand.

A céget James Jebbia alapította, eredetileg gördeszkás cégként 25 évvel ezelőtt. Az első boltját Manhattanben nyitotta meg 1994 áprilisában. A bolt legnagyobb különlegessége az volt, hogy mivel főként a gördeszkásokat célozta meg, az egész bolt akadálymentes volt. A termékek a falak mellett voltak elhelyezve és nem a bolt közepén, hogy az arra guruló deszkások csak begördülhessenek. Ez nagy szenzációnak számított akkoriban, úgyhogy hamar elég felkapott bolt lett.

James Jebbia 2004-ben megnyitotta a második boltját is, viszont ezt már Los Angelesben. Ez a bolt közel kétszer akkora volt, mint a manhattani társa és az üzleten belül megtalálható volt egy kisebb gördeszka pálya is. Ezután sorra jelentek meg a Supreme boltok. Napjainkban, már közel 11 boltot üzemeltet a márka. Ezek közül hat Ázsiában, egy Párizsban, egy Londonban, egy Los Angelesben és kettő New Yorkban talalható. A Supreme a legnagyobb divatmárkákkal adja ki a közös kollaborációit (össszedolgozásait) hónapról hónapra, és fiatalok ezrei várakoznak a boltok előtt, hogy megvehessék a legújabb darabokat.

Ezen márkajelzés alatt már szinte bármilyen terméket megtalálunk, legyen szó egy egyszerű pólóról vagy akár tégláról, feszítővasról, poroltóról vagy pénzkilövő pisztolyról. A márka “erejét” mutatja, hogy egy téglát többszáz dolláros áron tudnak értékesíteni. Ez szinte prank.

De persze ezek csak a nagyon “elvetemült” termékek. A cég jelenlegi vagyonát körülbelül 1 milliárd amerikai dollárra becsülik. Reméljük még sokáig fentmarad ez a hype a Supreme körül, és még sokáig láthatjuk azt a tipikus box logót, ami óriási áraival a felnőttek felháborodásának tárgya, mégis a mi kultuszmárkánkká nőtte kimagát.

Kovács Ákos / Corporation Z