Szonárszenzorok, mesterséges intelligencia, robotika. Látszólag professzorok munkásságát érintő területek, melyek elzárt fejlesztő centrumokban valósulnak meg. Ehelyett vállalkozó kedvű és közösségben gondolkodó fiatalok állnak most a fogalmak mögött.

A Startup Campus InnoGEN Jamboree digitális kerekasztal beszélgetéseiben június 16-én Z-generációs innovátorokat és fiatalokat, rendkívüli módon inspiráló személyiségeket, tehát Jocó Bácsit és Vitáris Ivánt, az Ivan & The Parazol alapítóját hívtuk meg.

Őket és Volom Sárát –  a  Forbes szerint a 30 legsikeresebb 30 év alatti vállalkozója közé tartozó  start-up alapítóját fogom kérdezni arról, mire van szükségük a fiataloknak ahhoz, hogy ötleteik megvalósításába bele merjenek kezdeni.

Én mindig mondtam, hogy az új generáció többre képes. Jó dolog ezt ilyen intenzíven tapasztalni itt a Startup Campus eseményein. Mint ahogy újra és újra kiderül, nagyon egyszerű tenni  a bolygónkért, mások egészségéért, biztonságáért, csak el kell kezdeni, és nem halogatni. Az üzleti modell megtalálása az itt megismert újítások megvalósításához már a következő lépés, de a Startup Campus-nál ehhez is támogatásra találnak a fiatalok.

A beszélgetésben Novák Blanka, Vas Alexa és Kántor Kristóf beszél innovatív megoldásaikról és a MIÉRT-ről, ami hajtja őket abban, amiben hisznek és nap mint nap dolgoznak. A 30. Ifjúsági Tudományos és Innovációs versenyről is beszélünk, és bár versenyről van szó, érintjük a fejlesztések megvalósulását segítő közösségeket is.

Miért hívtunk meg egy zenészt és két startup vállalkozót? Mert különböző szemszögekből kapcsolódnak kreatív közösségekhez. Közös bennük, hogy folyamatosan keresik az új módjait, hogy hogyan lehet ezeket a hálózatokat működtetni, összekapcsolni és bővíteni.

Keressük a választ arra is, hogy milyen tényezőkből tevődik össze a siker, mi a közös egy zenei és egy startup vállalkozásban, illetve mit tanulhatunk pl. Michael Jordantől. Vendégeink között köszönthetjük Szendrey-Nagy Olivért is, a Banding, zenészeket és rajongótáborokat összekötő platform egyik alapítóját.

Hallgassatok tehát minket a Corporation Z Instagram live-jában.

Az eseményt a Magyar Innovációs Szövetség és a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatja.

Trunk Tomi / Corporation Z