Fekete párducból háziasított szobacica. A rap és a Z generáció románca

Ábrahám Róbert vendégírása a rapről, mint a mai fiatalság “poetry”-jéről, és a rap meghunyászkodásáról. A rap lehet zene, lehet a divat otthona, lehet fegyver, lehet költészet, játék vagy támadás. Egy biztos. Mi fiatalok nem tudjuk elképzelni az életünket nélküle. Mainstream lett a rap, és ezzel már átcsúszott a pop kategóriába? Nem tudom. Köszönöm Robi a vendégírást.

Amerika történelme ellentmondásos, erőszakos, ugyanakkor mérhetetlenül romantikus is egyben. A szabadkőműves alapító atyáktól hosszú út vezetett a gyapotföldeken keresztül a nemzetek olvasztó tégelyének számító Nagy Almához, mely a New Jersey-ben magasodó szabadságot és egyenjogúságot ígérő hölgy árnyékában ejtőzik.

A szabadság asszonya, onnan New Jersey virágos kertjeinek kényelmes pulpitusáról nézte végig képmutató közönnyel Martin Luther King és Malcolm X meggyilkolását, és nem ejtett könnyeket Bunchy Carterért vagy Bobby Huttonért sem.

A Szabadság Hölgye azonban nem maradhatott örökké meddő, hiszen megannyi dráma után egy nap végre fogant méhében és szült. Fiút adott a világnak, akit, vagy amit, mi csak rap zeneként ismerünk.

Bronx koszos utcáin, vagy Harlem kopott téglás épületei között, ahol Manhattan felhőkarcolói kitakarták a napfényt, nem igazán jutott el az ott élőkhőz a New York Times vagy a Washington Post. Ahogy Shakespeare vagy Étienne Arago sem. A főleg feketék alkotta alsó-középosztályhoz a sajtó, a filozófia, a közéleti és társadalmi kérdések felvetése egy önazonos osztály-stílusként, egyféle zeneiségbe oltott manifesztációként jutott el, ez volt a rap.

Az államokat meghódító műfajt Európa is megpróbálta importálni a 90-es években, de napjainkig is csak a gengszterizmust és a külcsínt sikerült ebből átvenniük, mindazt a sallangot, ami az alkotók életkörülményeiből és az általuk betöltött társadalmi osztályrészből eredeztethető. Magát a lényeget viszont úgy tűnik ott felejtették, vagy egyszerűen sohasem értették meg. A sorokat átitató, és azok mögött rejtőző fájdalom, pátosz, forradalmiság, politikai aktivizmus, dráma és a művészet XX. század végi megnyilvánulása ott maradt a tengeren túlon. Ha voltak is Európában, vagy itthon próbálkozások az egy az egyben adaptációra, azok vagy elakadtak, vagy egyszerűen sosem értek el valódi átütő sikert.

A 2010-es évek második felére viszont minden megváltozott. A rap és a hip-hop divattermékké zülledt. Az USA helyett Európa vette át a piacvezető pozíciót, és a rap, illetve az abból kialakult pop-rap-trap hibrid az alsó-középosztály rétegzenéjéből populáris, megkerülhetetlen társadalmi osztályokon átívelő mainstream zenévé vált. Egy olyan stílussá, ami hatással van mindenre, a divattól a show műsorokon át minden egyes brandre, a távközléstől egészen az élelmiszer- és italgyártásig. Ha úgy tetszik a Z generáció nem csak újra feltalálta a műfajt, de köszöni szépen jól is érzi magát benne.

Sőt, Dé: Nash és Bobafett megjelenésével, új műfaj is született, amit egyféle hip-hop szatíraként tudnék leginkább definiálni.

Dé: Nash és Krúbi személye pedig azért is érdekes, mert jelenleg ők számítanak a leginkább szövegcentrikus előadóknak Bobafett és Funktusztikus mellett. Előbbiek azonban a középosztályból jönnek, ami világosan rámutat, hogy az egykori gettó-poetry egy értelmiségi posztmodern költészetté fog avanzsálni, miután kipukkan majd a trap-lufi.

Ugyanakkor azt feltételezni, hogy napjaink rap zenéje teljesen elvesztette ráhatását a közéletre vagy a politikára, hatalmas tévedés. Túlzás nélkül merem azt állítani, hogy lopakodó forradalmat találunk, ha egy picit is megkaparjuk a felszínt.

Napjainkban Közép és Kelet-Európa politikailag aktív lakossága xenofób. Más kultúrákkal szemben elutasító, ami egy bizonyos politikai irányzatnak, a populizmusnak soha nem látott teret enged. A Z generáció gyermekei viszont épp ezekben az országokban falják leginkább a YouTube-on tévesen csak “német rapnek” definiált zenei tartalmakat. Holott ez a “német rap” a valóságban francia, azon belül is Marseille-i főleg algériai és marokkói előadók Németországba exportált kulturális terméke. A popkultúra pedig oly sokszor bizonyította már, hogy nem csak a Sneaker piacra képes hatást gyakorolni, hanem teljes generációkra is. Ki tudja, talán egy nap a szobacicából újra párduc  lehet.

Ábrahám Róbert /Corporation Z