ASAP ROCKY korunk talán legnagyobb rappere és divatikonja, sokszínű személyiségét a változatos stílusában kamatoztatja. Egy öltöny nála legalább akkora tűz-faktorral tud rendelkezni, mint egy hypebeast szett. Most megnézzük, hogy Rocky pontosan hogyan öltözködik és még olcsóbb alternatívákat is adok a szettekhez.

Az elmúlt két hétben a #FREEROCKY hashteg futótűzként terjed, hiszen az Asap Mob alapító tagját egy kisebb incidens miatt Stockholmban előzetes letartóztatásba helyezték. Donald Trump bejelentette, hogy tenni fog a szabadlábra helyezéséért.

A lényegre térve, Rocky az utcai kultúra kreatív géniuszai közé tartozik. Sok márkával dolgozott már együtt, a Dior egyik kámpányának az arca is volt már, movementeket indított és sokakat inspirált mindazzal is amit a zenén kívül elért. Ez a sokszínűség az öltözködésében is tükröződik. Te is olyan szeretnél lenni mint Flacko? Itt az útmutató:

1. OUTFIT – YAMS DAY KONCERT

ASAP YAMS, Rocky jó barátja és a Mob tagja 2015-ben tragikusan elhunyt, azóta minden évben összeszedik az amerikai hiphop legnagyobb neveit és egy közös koncertet csinálnak Yamborghini tiszteletére. Az idei eseményen Rocky-n egy Air Jordan 1 volt, a Union LA kollaborációból. Ha nem akarsz ennyire mélyen a zsebedbe nyúlni, a Phantom Jordan 1-et ajánlom, amit a basketicons.hu-n meg is találsz.

NIKE AIR JORDAN 1 RETRO HIGH OG, kép forrása: basketicons.hu

Az agresszív pink színben tündöklő nadrágja (trackpantje) a Needles márkától van. Találtam nektek egy hasonló, rózsaszín Adidas susogós nadrágot, hogy tényleg ki tudj tűnni a szetteddel.

NEEDLES TRACK PANT RED, kép forrása: wellgosh.com
adidas Lock Up Logo Track Pant, kép forrása: urbanoutfitters.com

A pólóra tökéletes helyettesítést nem lehet igazán találni, hiszen egy elég bonyolult t-shirt-ről van szó. A hátulján egy lila VLONE logót láthatunk (az ASAP MOB saját márkája), elöl pedig egy grafika, melyen A$AP YAMS egy pankrátorként van karakterizálva. Leginkább ezt a rövidujjút ajánlanám, hiszen a lila motívum itt is jelen van és az outfitben az a szín viszi a stafétabotot.

VLONE X YAM$ DAY T SHIRT, kép forrása: twitter.com/asvpxrocky

2.OUTFIT – laza ing, szinte Riviera

Egy kedvenc Rocky szettem, még úgy is, hogy szinte két és fél éves az összeállítás. Nagyon laza ruhák, virágminták, teljesen elfogadható lenne egy gazdag francia középkorú nyári nyaralószettjének. Az ing vintage Gucci, így pontosan ezt a felsőt szinte lehetetlen megtalálni emberi áron, de semmi gond, nem kell hasonló árkategóriában gondolkodni, ha te is ezt a stílust szeretnéd beleépíteni a ruhátáradba. A Topman oldaláról hoztam nektek ezt az inget, mely színben is, motívumban is hasonlít Rocky ingjére. Ha pont ez a minta nem tetszik, ne csüggedj, a webshopjukban tucatnyi hasonló felsőt találsz.

Dark Floral Tile Print Slim Shirt, kép forrása: topman.com

A farmer nagyon egyedi stílusú, szintén Gucci, de ami feltűnővé teszi, az a floral (virág) minta. Nem túl felkapottak ezek a nadrágok férfiaknál, pedig helyesen kombinálva lehengerlő szetteket tud eredményezni. Ez a Bohoo farmer eltalálja a mintázatot és kifejezetten olcsó:

Floral Painted Jeans, kép forrása: lookastic.com

A sneakere emeli ki ezt a fit-et a sok közül, mert nem egy elborult árú cipő. Egy egyszerű Adidas Stan Smith. Mindenkinek elérhető, de mégis hihetetlen exkluzívnak és elitnek tűnik ebben a szettben. Nem is mondok alternatívát, itt van maga a cipő, csupán 29.900 forintért.

ADIDAS ORIGINALS STAN SMITH, kép forrása: playersroom.hu

Trunk Tamás Dablty / Corporation Z