Erősen épít a Z generációra az Internet Hungary.
Jó kezekben van az internet “értékképviselete” Magyarországon. Huszadjára került megrendezésre Siófokon az Internet Hungary konferencia, amelyre a Hotel Azúr kevésbé ódon falai között várták a hazai internet világának krémjét és háttérszereplőit.
Bár kevésbé gondolnánk, ezek a szereplők, noha nem is mindig az előtérben, de befolyással vannak ránk is, hiszen mi vagyunk, akik mindennapjait uralja az internet legalább 20 éve.
Az első napra leérkezve nehéz lett volna megfogalmazni azt a jóindulatú, szakmai atmoszférát, amit a hely és az emberek maguknak teremtettek. Érződött a barátság, a kooperatív és produktív munkára való nyitottság. A konferencia sokkal inkább volt egy beszélgetés, ahol az internet és a hazai média minden szereplője talált közös pontot és témát, amit más szereplőkkel lehetőségük volt megvitatni.
A leginkább szembetűnő az volt, hogy olyan személyek is egymásra találtak, akik az életben valószínűleg sosem lelnek közös pontra. Ám egy ilyen beszélgetés elég ahhoz, hogy később valami óriásit eredményezzen.
Dataizmus, emberi játék, élményközpontúság
Az első nap fellépők és előadók terén is egy olyan kavalkáddal kecsegtetett, hogy a szív az első perctől megszakadt, melyik előadást hagyja ki. A hazai márkákért felelős háttérszereplők és marketingesek képviseletében szó esett a dataizmusról, az emberi játékról, a játékossági hajlam beépítéséről kampányokba.
Az érzelmeken alapuló marketing mellett szóba került az élményközpontúság, de még a fizetés élménnyé tételéről is volt előadás.
Az előadók Magyarországon egyedülálló és pazar válogatása lenyűgöző volt, a Dumaszínház képviseletében Litkai Gergelyt emelném ki, akinek két előadása is volt, Al Ghaoui Hesna is felszólalt.
A fiatalabb generáció erősen képviselte magát az előadói körben. Természetesen a nemzetközi nehézbomba, urunk és királyunk, Trunk Tamás is megosztotta gondolatait elsősorban az új generáció tartalomfogyasztásáról és a Corporation Z-ről.
Külön kiemelném idén a lehengerlő kerekasztal beszélgetéseket, amelyben D. Tóth Kriszta, és az Oscar díjas rendező, Deák Kristóf, is részt vettek.
Internetes egzisztencia megteremtése és véletlenszerűsége
A legérdekesebb talán mégis az utolsó kerekasztal volt, ahol az internetes egzisztencia megteremtéséről és véletlenszerűségéről volt szó. Ebben is a szereplők tették érdekessé a történetet: Sváby András, műsorvezető, akinek kutyusáról esett most a legtöbb szó, Toman Szabina, akinek már 10 000 ember köszönheti a fogyását, Schiffer Miklós, stílustanácsadó.
A leginkább várt szereplő viszont Arató András, egykori sikeres villamosmérnök és mémlegenda volt. A jókedélyű úriember nem is okozott csalódást, kedves és szolid válaszaival a közönséget megnyerte magának. Elmondta azt is, hogy a mémeket kihasználva a pozitív és fontos üzenetek közvetítése rendkívül lényeges, ha az embernek egy ilyen hatalom kerül a kezébe. Illetve az a mondat, hogy ő semmit nem tett azért mindenki mással ellentétben, ahol ő van. Ezzel pedig tényleg megkoronázta saját kis mesebeli szituációját.
Az este végül egy bő választékú svédasztalos vacsorával várta a vendégeit, amit aztán az igazi buli követett. A buliról idén a Punnany Massif gondoskodott, akik nem egy alibi haknira érkeztek. A koncert végére a legszőrösebb szívű vérbeli üzletember is jóízűen bólogatott. Őket aztán Dévényi Tibi bácsi követte, illetve a torta, hiszen milyen egy szülinap torta nélkül.
A 2019-es Internet Hungary annak ellenére, hogy még egy hosszú hagyománnyal nem rendelkező rendezvényről beszélünk, képes kiváltani a „jó újra itt lenni” érzést. Mellette pedig olyan lelkesedést vinni az emberbe, amitől még a szürke hétköznapos munkához is kedvet kap.
Igaz, a médiában nincsen üresjárat, sem szürke nap. Ez pedig nem eredményezhet más konklúziót, minthogy igenis van üzenet a szlogenek között. És van hazánkban értékképviselet az interneten is, méghozzá igen jó kezekben.
Corporation Z