Az egyik legígéretesebb magyar utánpótlás teniszező, sneaker fanatikus, aki a nyarat Pozsonyban töltötte, és nem riadt vissza napi 6-7 óra edzéstől sem. Zseniális érzéke van a bizniszhez, a kapcsolatépítéshez, és a teniszhez. A titka: szerintem simán az az energia, ahogy őszintén pörög még akkor is, ha kap hideget meleget vidám és öntudatos szókimondósága miatt.

Hey Bro, sokan kértek tenisz témájú interjút, amikor Federert javasoltam, azt mondták, inkább Kárpáti Viktorról, tehát rólad hallanának. Mit szólsz ehhez, hová tartasz teniszben ?

Csaó Tomi ! Nagyon meglepett, mert nem hittem volna, hogy ennyien kiváncsiak arra, amit a sneaker gamen kívül csinálok. Sajna a nyaram kicsikét nehéz volt, mert egy sérüléssel küzködtem, de most már hála Istennek minden jó.

Nagyon sokan követnek, hiszen nagyon aktív vagy a közösségi médiában, U_S_14 instanévvel. Mire vagy büszkébb, mi a nagyobb kiteljesedés? A versenysportban elért eredményeid, vagy a hihetetlen sneakergyűjteményedhez kapcsolódó sok élményed, amiket a közösségi médiában is ismernek?

Mindkettőre büszke vagyok, bár az instagram profilom főleg a sneakergyüjteményemhez kapcsolódik, a sneaker “culture”-höz.  De remélhetőleg szépen lassan, ahogy újra elkezdek versenyekre járni, a tenisz lesz a főbb dolog az instagramomon.

Azt mondtad, kiszállsz a sneakerbizniszből. Engem lesokkolt a hír. Egész biztos, hogy 20 millió forint értékű cipő átment a kezeden, és a gyűjteményed is meghaladta a 10 millió forint értéket. Azt bírtam benned, hogy mindig is jókedvűen és őszinte örömmel és önbizalommal toltad ezt a sneaker kereskedést és gyűjtést. A sneakergame-mel van gondod, vagy valóban tiszta erővel a teniszre koncentrálsz?

Kezdtem érezni és külső jeleket is kaptam arról, hogy a sport rovására kezdett elmenni a sneaker business, és ezáltal muszáj volt egy döntést hoznom, hogy melyik a fontosabb, és szerintem helyesen döntöttem! A teniszt már lassan több, mint 10 éve csinálom, és nekem mindig is az volt a fő célom, hogy profi teniszező legyek. A sneaker business az csak egy mellékágazat volt nekem, hogy kipróbáljam ilyen fiatalon, milyen az egész, hogy működik egy adok-veszek, amit ugye a nagy vállalatok, mint a StockX is hivatalossá is tettek.

És valóban túladtál az egész gyűjteményen? Mi volt az oka? Hiszen látszott, hogy mindened ez a téma, olyan cipőket szereztél meg, amit senkinek sem sikerült itthon, vagy csak nagyon keveseknek. A három klasszikus Nike Air Yeezy 2 szín, Vlone Air Force, Elephant Atmos Air Max 1 mindegyike megvolt neked.

Nem teljesen adtam túl azért, mégse adhatok el olyan cipőket, amikhez kötődik bármiféle dolog, story. Pl. az “Nyc To Paris” esetén ahogyan a custom-öt (a custom, a cipő egyedi átalakítását jelenti) kitaláltam, hogy milyen legyen az egész cipő. Szóval tényleg főleg olyan cipőket tartottam meg, amik a szívemhez nőttek.

Egész nyáron Szlovákiában edzettél, milyen célkitűzéseid vannak? Egyre többet hallani nemzetközileg befutott teniszezőkről Magyarországról. Elégedett vagy a fejlődéseddel?

Remélem, hogy szépen lassan nemzetközi szinten el tudom azt a szintet érni, ahol a korosztályom van, mert sajna Magyarországon nem olyan jók a körülmények a teniszhez.

Federer volt az első, aki ezt a hype témát behozta a teniszbe, felvette az Off-White Jordan 1-et a teniszpályán. Aztán másik nagy meglepődést kiváltó hír részese lett. Az Uniqlo-val leszerződött és otthagyta a Nike-t. Hogy látod a nemzetközi teniszvilágot a szponzorálások és a divat terén?

Szerintem egyre inkabb nyit a tenisz a divat felé, egyre inkább figyelnek a márkáknál a tervezők a ruhák design-jaira, kollaborálnak, mint pl. múlt évben a  Serena x Off White, vagy 2016-ban a Pharrell Williams x Adidas együttműködés volt. Ezek pedig egyre inkább csak viszik feljebb az érdeklődést a tenisz felé és a divat felé is, legalábbis én így gondolom.

Egyszer azt mondtad, amikor nálam voltál videón, hogy a tenisz olyan, mint a ballett, egyszerre van benne egy óriási feszülés és feszültség, másrészt pedig mérhetetlen kecsesség egyszerre. Ezért szerettél bele abba a sportba?

Igazából már nem nagyon emlékszem, hogy pontosan mi miatt is lettem szerelmese ennek a sportágnak. Szerintem amiatt, hogy minden rajtad múlik, és hogy csak a saját akarotodon múlik, mi lesz a meccs végkimenetele. De a legeslegnehezebb az egészben az, hogy legtöbbször magadat kell legyőznöd először, és utána pedig az ellenfelet.

A teniszpályán hordott divat mindig is fashion-korszakokat formált. Például Agassi, Lacoste, stb… Tyler The Creator új Lacoste kollabja teljesen tenisz orientált, világos színek, teniszshortok, gallérosok, a kampányban is a teniszpályán ülnek a modellek. A mostani teniszezők mint Federer (Uniwlo, Nike) és Serena Williams (Nike x Off White) fordítva cselekedtek és csak kicsit felültek arra a hype-ra ami az utcán ment. Mennyire lehet még korszakalkotó az öltözködésben a sportág? Lehet-e olyan trend, ami innen indul ki?

Szerintem még nagyon sok korszakalkotó dolog lesz, ami a teniszből fog kiindulni.

Hogy látod a jövőd a teniszben? Te lehetsz a magyar tenisz jövője?

Minden lehetőségem megvan ahhoz, hogy profi teniszezővé váljak, egyedül rajtam múlik, hogyan alakítom a jövőmet. Remélhetőleg néhány év múlva már a US OPEN-en küzdhetek a jobbnál jobb eredményekért.

Két nagy szenvedélyed, oldalad van. Streetkultúra és tenisz. Mennyire különbözőek a példaképeid ebből a két különböző világból?

A streetkultúrából sose volt példaképem, nem akartam sose hasonlítani másra. Ezalatt a másfél év alatt viszont szerintem sikerült majdnem mindenkivel megismertetni a u_s_14 nevet.  Nagyon sokszor volt olyan, hogy  sétálok a Deákon és felüvöltenek, hogy “us14”, én meg csak nézek, mert nem hittem volna, amikor belekezdtem, hogy ennyien fognak érdeklődni az iránt, amit csinálok. Viszont a teniszben nem úgy van, mint a sneakereknél, ott egy példaképem van, nem más, mint Roger Federer.  Amiatt, amilyen lazán könnyedén vesz mindent, nem görcsöl, nem feszül rá a meccseire, és élvezi a játékot. Remélhetőleg én is hasonló utakra fogok kerülni a jövőben, mint Federer.

Trunk Tamás / Corporation Z