Nincs kész a társadalom a fejlődést előtérbe állító kommunikációra ?

A címadó tételmondat külön védelmet és erősen alátámasztott érveket kíván maga után, de nem adnám meg egyből azt az élményt az olvasónak, hogy aztán egy 30 másodperces cikket olvasson a semmitmondás magasiskolájának újabb fejezetéből.

Alapvetően ez egy általános kifejezés, mégsem tudnék még egy olyan államot felhozni, ahol a félelemnek akkora ereje lenne, mint Magyarországon. Hogy ezt megértsük, erős történelmi áskálódások szükségeltetnek, viszont a száraz tények helyett pár meghatározó mondat:

„Válassz minket, mert másokkal rosszabb”
„Alkalmazkodva könnyebb, mintha tényleg foglalkoznál velünk”
„Ha újrakezditek, újra kaptok”
„Szabadságharcos nép vagyunk, ezért küzdünk, mi pedig a szabadságot garantáljuk”
„Tetszettek volna forradalmat”

Ha ezek az üzenetek és vagy hiteles idézetek között ráismernénk bármire, valójában lényegtelen. 1661-ig vagyok hajlandó visszamenni, bár merném állítani, hogy annál korábbról is tudnánk mondani tippeket, hogy mi határozza meg a kifejezett magyar érdeklődést. Ha egy ország történelme az államalapítástól rögtön egy laza testvérgyilkossággal indul, és egyéb hasonló rémtettek maradnak meg a történelem folyamán, egy általános küzdelmi hangulatot és öntudatot idéz elő az átlag tanulóban. Régi hódítások miatti mai nyögdécselés, „megbűnhődtemárenép-szindrómás” állandó fájdalom, Trianon valós pokláról nem is beszélve. 1661 volt az év, amelyben Zrínyi megírta “Az Török áfium ellen való orvossághoz” című hadi iratát, amely szintén fontos emléke irodalmunknak, de ugyanúgy a legtöbb kötelező olvasmányunk tragikummal van tarkítva az építkezés helyett, Bánk Bántól, az Arany emberen át, egészen napjainkig.

Tipikusan magyar !

Emlékszik valaki a tavalyi Telekomos, „Tipikusan magyar” című reklámra? Valamiért a vér-hagyományőrzés, a berögzült elvek mentén haladó nép felhördülése gyorsan vérsast végzett el egy olyan ideán, amely az újításról szólt, amely a hagyományok tiszteletét bár nem ellenezve, hanem csak alapként kezelve és nem előtérbe helyezve kampányolt a modernitás beépítése mellett. Erre később reflektálunk, nem elfelejteni.

Dr. Csepeli György Ted-Talkjában már hallunk őszinte gondolatokat arról, hogy nincs még egy himnusz, amely ilyen beállítottságorientált népet generál, utána pedig a reformkorról, illetve mai könnyebb megoldásokról beszél a szociálpszichológus és szociológus mester.

Viszont, ami generációk alatt meghatározó, hiszen ma is élő tagokkal adja az alapkövét  a mi generációnknak, az maga a pártállam, amely Rákositól Kádáron át főleg elvetette az ép és pozitív jövőkép-hitet az emberekben.

Statisztikai adatok alapján a magyar nép a leginkább vevő az olyan hírekre, amelyben valamilyen veszéllyel kapcsolatos tényközlés áll a néző szórakoztatására. A katasztrófafetisizmus történelmi alapjai mellett a jelenben is előjön a Pinteresten nedvesedő tinédzserek közkedvelt üzenete: A Yolo.

Mert egyszer élünk. Ez valahogy kétségtelen. Viszont az üzenet itt sokkal inkább a negatív oldalról közelíti meg a befogadót: Minek kockáztassak, ha már ennyi dolgunk megvan? Minek nyissunk mások felé, ha a korábbi tapasztalatok alapján az ismeretlen népek csak gondot okoztak? Mi garantálja a jobbat, ha közben most is elviselhető, és kockázat esetén lehet rosszabb is?

A szükséges fejlődés és a konzervativizmus megfelelő együttes komponense kívánalmas a  nemzet számára

Az államok és közösségek fennmaradásának alapja a fejlődés. A fejlődés elengedhetetlen, viszont a hogyan és a miként már csak a társadalmon áll. A versenyképes továbbhaladás a kapitalizált világban viszont csak és kizárólag innovatív jövőképpel lehetséges, amely a konzervativizmust bár árnyalja, de nem teljesen ellentétes fogalmakról beszélünk. Az az üzenet, amely szerint a szükséges fejlődés és a konzervativizmus megfelelő együttes komponense kívánalmas a  nemzet számára, még nem lett érthetően közölve. Ennek az egyik, talán a legfőbb oka a korosztályoknak közvetített üzenetek éles eltérése.

Megszülhetjük az alaptézist: egy nemzet nem tud fejlődni, amíg sebnyalogatás van jövőbetekintés helyett. Nyilván hibák lesznek, mind politikai baklövések, mind társadalmi idiotizmus szintjén. De a társadalom és egy nemzet fennmaradásának az alapja a saját történelem továbbírása. És ha lehet szarul, keseregve, feltehetőleg lehet innovatívan is. Visszatérünk a Telekomos reklámhoz, amely lólépésben, de csak eljött, és mégsem tudott  áttörni.  A technikai és elvi fejlődés egy nemzet sorsát illetően válaszút elé fogja állítani: a haladó és leszakadók oldala között lehet választani. A leszakadás a történelem során egy döglődő nemzet vízióját látatja, a haladás pedig kompromisszumokat fog kérni.

Varga Vencel / Corporation Z