Boldog új évet kívánva örömmel osztom meg veletek a 2020-as évre vonatkozó szerintem fontos, a generációnkat is érintő jóslatokat. Nemcsak új év, de új évtized kezdetéhez is érkeztünk. Lássuk, mit jósolnak a világ vezető cégeinek, márkáinak fontos személyiségei, akik saját területükön már új trendek elindítói voltak.
- “Meg fog halni a streetwear. Megszűnik mindenható ereje és pozíciója” – jósolja Virgil Abloh, az Off-White márka alapítója, a Louis Vuitton kreatív igazgatója. 2006 környékén, aki a divatvilág demokratizálódását hirdette, új márkák születését, és a divatóriások egyeduralmának végét jósolta. Ma úgy látja, már senki nem akarja a harmincadik pólóját, cipőjét megvenni. El fogunk jutni a pontra, ahol a tudásod és személyes stílusod lesz a fontos. A jövő a vintage, a secondhand lesz, ahol valóban kikutathatod a saját, és egyedülálló darabjaidat. A divat el fog menni attól az iránytól, hogy vadonatúj dolgokat vásároljunk, és az lesz az irány, hogy belemélyedünk az archívumokba.
- Az új generáció számára a márkák részéről az egymással való kapcsolódás, a közös új tapasztalatszerzés és nem a “márkaüzenet” lesz az első számú kapcsolódási pont, ami miatt a márkákért rajongani fognak – jósolja Erin Clift, a Waze marketing és partnerkapcsolati igazgatója.
- A Financesonline európai kutatása szerint a Z generáció tagjai, mint munkavállalók számára a vállalati kultúra jelentősége jóval nagyobb lesz a jövőben, mint akár a fizetés és a többi munkavállalóval való kapcsolat. A generációnknak a hivatástudat, a saját magunknak elképzelt életérzés a fontos, ezt gondolom én is. A vállalati kultúra fontossága mellett a növekedési potenciált tartják a fiatalok fontosnak a munkahelyválasztásnál.
- A FANDOM jóslata szerint az új generációs rapperek ellene mennek az autotune trendnek. A beatek a korai hagyományos rapet fogják visszahozni. A producerek új generációjának megjelenése várható, a TikTok lehetővé tette, hogy a rajongók egyben alkotóvá váljanak, ezek a trendek további új és érdekes jelenségeket hozhatnak.
- A Wired szerint a mozi jövője a mozi lesz. Ez eldőlt azzal, hogy a Netflix mozihálózatot vásárol. Már 2019-ben megvették New York City ikonikus Paris Theatre moziját.
Trunk Tamás, DABLTY / Corporation Z