Dzsúdló-projekt – A nagy kakukktojás?

– Most már érzem azt, hogy a zenével mit akarok kezdeni, mit hogyan akarok formálni – mondta Dzsúdló, akivel Tomi a Spirit FM CorporationZ műsorában beszélgetett.

CorporationZ. Az új generáció műsora a Spirit FM-en. Egy óra Trunk Tomival fiatalokról, nem csak fiataloknak. Stílus, sport, zene, tanulás és minden más, ami a Z generációt érinti.

Trunk Tomi (TT): Köszöntöm a hallgatóinkat, ez itt a CorporationZ a Spirit FM-en, én Trunk Tomi Dablty vagyok. Mai vendégem Dzsúdló, de nem a brit színész, hanem a magyar előadó:). Akire nem mondom most azt, hogy rapper, mert hogy őt idézzem: “Te kutya, ez nem rap!”. Nagyon köszi, hogy elfogadtad a meghívásom és hogy itt beszélgetünk ma. Hogyha már feldobtam a labdát: ha ez nem rap, akkor mi?

Dzsúdló (Dzs): Először is én köszönöm, hogy itt lehetek! Bedobtad a legkeményebb kérdést, amit általában megkapok, így elsőre… Valaki szereti azt rám húzni, hogy rapper vagyok, valaki pedig azt, hogy akkor én most trap zenét csinálok. De szerintem egyiket sem csinálom, mert nem tudok rappelni, a trapnek pedig maximum az elemeit használom. Amúgy popzenét csinálok. Akármennyire szeretik az emberek ezt hallani, vagy nem szeretik hallani, de ez színtiszta popzene, aztán én örülök, hogyha inkább azt mondják rá, hogy jeah, hát ez mennyire jó, hát ez hogy lehet popzene…?

TT: Ezt nem sokan mondják ilyen konkrétan…

Dzs: Magyarországon van egy ilyen rossz beidegződés, hogy pfú a popzene, akkor ez egy nagyon leegyszerűsített valami. A popzenében az a szép, hogy igazából annyi mindent tudsz csinálni, meg annyi mindent tudsz vegyíteni, hogy megfér egymás mellett egy csomó ízlés, vagy csomó stílus, és igazából szerintem ezért izgalmas a popzene.

TT: Ha már itt a zenei irányzatoknál tartunk, az biztos, hogy a nagyközönségnek alapvetően befogadhatóbb a pop, mint a rap. Érzed ennek előnyét a rádióknál, mennyire játszanak? Azt tudom, hogy a Spirit játszik, de alapvetően milyen viszonyban vannak a rádiók a zenéddel?

Dzs: Hát ez nehéz kérdés. Mondjuk hordozom azokat az elemeit a szövegeknek, ami miatt mondhatja egy rádió, hogy wowowow…nem biztos, hogy a tíz évestől a nyolcvan éves néniig ezt így be fogják fogadni az emberek. Ami tök valid egyébként, és én ez alatt nem azt értem, hogy káromkodok, vagy bármi, de mondjuk úgy beszélek, olyan szófordulatokat használok, amire lehet, hogy azt mondják, hogy ez nem befogadható valamilyen szinten. Én ezzel nyilvánvalóan nem értek egyet, mert szeretném, hogyha játszanák a rádiók a cuccaimat, de egyelőre kevés rádiós játszásom van, most ha meggebedek sem tudnám megmondani, hogy konkrétan mennyi. Premierek voltak, de azt nem tudom, hogy konkrétan, rotációban mennék-e, több helyen…

TT: Hát igen, azt azért láthatjuk, leginkább a tengeren túlon, hogy a rádióhoz túlságosan komplex zenék is már eljutnak oda és a Billboard Chartokat is uralják.

Dzs: Így van, jajaja…

TT: Szerinted ez fog változni a jövőben Magyarországon?

Dzs: Ez szerintem egyértelműen fog, mert most egyértelműen változik minden. Ha mondjuk az utóbbi két év tendenciáját nézzük, akkor szerintem már most elindult egy csomó olyan jó dolog, ami az utóbbi öt évre nem volt jellemző. Most sok olyan változás van, ami – lekopogom – olyan három év múlva szerintem be fog érni. Ez azért van, mert már sokkal up-to-date-ebbek a mai fiatalok, hogy mi történik a tengeren túlon, hogy mi történik alapból a popzenében, vagy a zenében, mint mondjuk öt-hat éve voltak.

TT: Térjünk át most egy kicsikét más vizekre! Pont a felvétel előtt, off record beszélgettünk és felhoztál egy érdekes témát, méghozzá most ebben a különleges időszakban, ebben a vírus-időszakban: fellépések, fellépések etikussága. Ezt érdekes volt hallani, mert sok előadót ismerek, de senkitől nem hallottam még arról, hogy ebben az időszakban mennyire nem etikus most fellépnie, vagy hogy ezen elgondolkodna. Mégis, te most arról meséltél nekem, hogy most nem fogsz fellépni a következő időben, a közeljövőben, mert nem érzed ezt etikusnak.

Dzs: Így van. Valamilyen szinten korrigálom magam, mert mondjuk én, személy szerint nem vagyok feltétlenül ezen az állásponton, hogy mondjuk azért nem koncertezem, mert nem érzem etikusnak. Viszont ahhoz nem kell feltétlenül zenésznek lenni, hogy azt lássuk, és alapvetően megértsük, hogy viszont sok olyan zenekar van, akinek mondjuk idősebb a közönsége, amelyik alapvetően egy kockázatosabb réteg, és jobban félnek attól, hogy őket hogy fogja befolyásolni, ha mondjuk elkapnak egy vírust. Akkor ott azért látjuk azt, hogy nagyon csúnyán visszaestek a jegyeladások. Ez most egy ilyen szitu, nekem is lehetnének kétnaponta mentál break down-jaim, attól függetlenül ez nem fog változni, és az etikusságot most arra értem, hogy valószínűleg azzal teszem magamnak, meg mindenkinek a legjobbat, hogyha most lenyugodok és várok.

TT: Akkor most mit fogsz csinálni a közeljövőben? Mondtad, hogy lesz egy új release, lesz egy új zene, azután mit várhatunk?

Dzs: Alapvetően a következő release az szerintem tud egy vízválasztó lenni, az eddigi legkockázatosabb, meg legmerészebb zeném az a következő lesz.

TT: Azért tőled egy egész erős dolog ilyet hallani, mert nem szokványos zenéket csinálsz.

Dzs.: Jaja…hát nézd! Szerintem ez most abban a formában fog kitűnni nagyon, hogy alapvetően úgy írok szöveget, vagy rakunk össze dalszerkezeteket Tembóval, a prodommal, hogy egy lépcsővel mélyebbre tudjak menni, hogy egy picit még fájóbb cuccokat hozzak ki, hogy még többet adjak magamból. És most tényleg azt gondoltam, hogy ami van bent, akár szép, akár nem, azt most akkor így, így… kirakom. Mert vicces, de amíg nem mondom ki szó szerint, amíg nem mutatom meg szó szerint, addig az emberek nem kaphatnak egy teljes képet arról, hogy én most ki vagyok.

TT: Ezt jó, hogy felhoztad, hiszen te nagyon is magadból merítesz, amikor zenélsz. Arról már többször nyilatkoztál, mondtad interjúkban, hogy a zenékhez az inspirációt, vagy magukat a zenéket arra használod, hogy kicsit magadon segíts, akár mentálisan pár ponton… ehhez mik a gondolataid?

Dzs: Hát nézd, az szerintem jó dolog, ha az emberek le tudják választani a “lírai én”-t az alkotótól, a szerzőtől, és én egy darabig mondtam is, hogy ez az egészséges zenehallgatás, amikor érzed azt, hogy ha az előadó mond valamit, akkor azt nem úgy kell érteni, hogy ő akkor tényleg valamit csinált, vagy megtette ezt. De én nem tudom leválasztani ezt a két témát. Mert egyszerűen, ha valamiből merítkezek, vagy valamiből felépítek valamit, akkor utána érzem azt, hogy most itt én “történek”, vagy én élek ebben a zenében, ez én vagyok, én mondom ezeket a dolgokat.

TT: Az előbb mondtál egy olyat, ami megfogott, valami olyasmi volt, hogy zenéről zenére próbálsz egy kicsikét többet adni magadból, vagy meríteni magadból. Eljöhet szerinted egy olyan pont, hogy mindent kiadtál magadból és egyszer csak ott fogsz állni, hogy most megtisztult a lelked? Akkor mit fogsz csinálni?

Dzs: Hát jah, ez szerintem mindenkinek, vagy szerintem a legtöbb alkotó embernek biztos, hogy frusztrációja, hogy mi van akkor, ha kiürülsz. De már csak azért sem tudnék mondjuk kiürülni valószínűleg, mert én is látom, hogy mennyi minden változott mondjuk fél év alatt, egy év alatt meg pláne! Mondjuk el nem tudtam volna képzelni, hogy olyan impulzusokat fogok átélni, mint amiket most élek át. Szóval azt nem látja az ember, hogy mik fognak még történni, akár két hónap múlva, vagy bármikor, és tényleg, milyen behatások fogják érni. Én is ezek alapján működöm, ezek alapján változom, és úgy generálom ezeket a cuccokat, úgyhogy amíg életben vagyok, addig szerintem nem fogok kiürülni.

TT: Hát reméljük is! Ahogy a szemedbe nézek, látom hogy benne van ez a csillogás, ez az alkotni akarás tulajdonképpen, amit nagyon-nagyon jó látni! Merre fog szerinted vinni téged a jövő? Mert azt tudni lehet rólad, hogy egy sokat zenélő fiatal voltál, sok formációban is voltál, de most ez a szóló projekted, mint Dzsúdló, ez az elmúlt egy évben olyat pörgött fel, hogy azt sokan szerintem szabad szemmel fel sem tudják fogni.

Dzs: Hát ez egy nagyon jó kérdés! Szerintem most álltam bele leginkább abba, vagy most élem meg leginkább azt, hogy hagyom, hogy csak így zuhanjanak ezek a dolgok. Mert látom azt, hogy komolyodik a projekt. Látom azt, hogy most az történik, olyan közreműködővel dolgozom, olyan visszajelzéseket kapok…, most már tényleg azt érzem, hogy tudok zenélni. Ha fél éve, vagy egy éve meg pláne valaki megkérdezi tőlem, akkor biztos, hogy rávágom, hogy tesó, fogalmam sincs, hogy hogy kell zenélni, annyit tudok csinálni körülbelül, így van érzékem hozzá. Aztán most már érzem azt, hogy a zenével én mit akarok kezdeni, meg hogy mit hogyan akarok formálni, szóval vicces, de tényleg, mióta befejeztem az albumot, most már van egy egészen tudatos képem arról, hogy hogy érdemes formálni ezt a projektet. De ebben az az izgalmas, hogy ez a Dzsúdló-projekt egy nagy kakukktojás. Én annak nagyon örülök, amikor látom ezeket a tök különböző közegből érkező imputokat, vagy visszajelzéseket. Hozok erre egy példát: koncertek végén odajön hozzám egy 35-40 közötti testépítő metál-rajongó, hogy ő nem tudja, hogy mit keres itt, de imádja, hogy itt van és imádja ezt az egészet, meg odajön hozzám a 15 éves, amúgy csak trappet hallgató kisgyerek, meg odajön hozzám az amúgy Kispálon felnőtt 30 éves csaj, hogy amúgy fúú, hát ő ezt mennyire szereti. Tehát nekem ez a nagyon izgalmas ebben, hogy tökre azt érzem, hogy amiken én is szocializálódtam, vagy amiket én is hallgattam, azokról most azt érzem, hogy nem csak bennem találkoznak, hanem a közönségemben is. Ami elég jó dolog.

TT: Kispál az bennem is megvan egy kicsit, pedig én azért fiatalabb vagyok még valamivel…. Na de mit gondolsz arról, mi kell ahhoz, hogy itthon az ember egy befutott előadó legyen? Mert te egyes szám harmadik személyben beszéltél magadról, de mégis nálad valahogy azt érzem, hogy a varázsát a te karakterednek azt adja, hogy nem annyira tudatos. Tehát, hogy egy ilyen nagyon személyes, pár ponton naív karakter tulajdonképpen.

Dzs: Aha-aha, igen-igen, ez valid.

TT:  Hogy kell szétválasztani a tudatosságot a kevésbé tudatosságtól?

Dzs: Szerintem úgy, hogy önazonos legyen. Vagy hitesse el, hogy önazonos. Mindig belefutok abba, hogy nekem az a jó, ha egy előadó önazonos. De nem kell, hogy önazonos legyen: higgyem el, hogy az. Szerintem ez egy nagyon fontos dolog, mert hogyha azt látom, hogy valami kamu van, vagy leesik, hogy valami nem az, akkor onnantól kezdve nekem és szerintem az emberek számára az nem egy olyan karakter, amivel azonosulni lehet. Nem befogadható az az ember, vagy valószínűleg nem ad annyit az embereknek. Szerintem emberileg is úgy lehet ezt az egészet csúcsra járatni, hogy tényleg azt csinálod, amit csinálsz. Nyilván én is, amikor elkezdtem zenélni, meg kimondom, a Dzsúdló projektnek az elején azért az ember sokszor tudott felvenni pózokat, sokszor tudott beleállni olyan dolgokba, amivel kvázi  kicsit ki akarta számolni, meg meg akarta nézni, hogy az emberek mire hogyan reagálnak. Aztán egy idő után, amikor az ember megtalálja a hangját, akkor valahogy levetkőzi ezeket, és inkább azt mondja, hogy na, itt vagyok, jó vagy nem, de ez vagyok. Szerintem ez az izgalmas, ha egy ember ezt meg tudja csinálni, de ehhez meg az kell, hogy azt csináld, amiben tényleg jó vagy.

TT: Mesélted, hogy egy kifejezetten széles közönséged van, sok korosztályból, és arról is beszéltük, hogy személyes sztorikat adsz át. Ezek fényében mekkora felelősséget érzel, mint előadó, hogy jó példát mutass?

Dzs: A példamutatás mindenféleképpen valós, bár mostanában kifejezetten sokat matekolok azon, hogy mi az előadónak és a közönségnek a viszonya, hol van az a határmezsgye, ahol azt mondom, hogy én figyelek rátok, hogy mit szeretnétek, és hol van az ahol azt mondom, hogy én igazából nem figyelhetek, nekem nem az a feladatom, hogy én most itt figyeljek. De valamilyen szinten meg, szerintem ez úgy működik, hogy végső soron az emberekért zenélek, fontosak nekem az emberek, fontosak nekem a visszajelzések. Főleg gyerekek szoktak rámírni, hogy adjak tanácsot, hogy szakított velük a barátnőjük, és hogyan kell ezt feldolgozni. Én meg: hú, fogalmam sincs, hallgasd meg a zenémet, és akkor talán jobban leszel, vagy nem tudom.. Ha arra figyelnék, hogy mit akarnak az emberek hallgatni, akkor a nyolcmilliós Lej után csináltam volna még öt lejt – nem tettem ezt. Úgyhogy valamilyen szinten azt csinálom, amit mondjuk én jónak látok, és ahogy én szeretném formálni.

TT: A Lejt érzed az áttörő trackednek?

Dzs: Ez egy jó kérdés, én inkább a Hisztire tenném, az volt az, ami több fülhöz eljutott, és volt ott egy izmosabb kiugrás. Azt nem lehet vitatni, hogy a Lej óriásit futott, meg fut még mindig, nyilván amiatt, hogy ez a legtöbb környezetben működő cucc. Erre lehet a legjobban veretni, erre lehet a legjobban ugrálni, meghát szeretik az emberek, ha valami kis szurkálódás van, és ez a track kb. 100%-ban szurkálódásból áll. És lássuk be, hogy borzasztóan alattomos és catchy refrénje van, a világ legegyszerűbbje, olyan egyszerű, mint egy faék, de ott van a fülekben, és ez így működik. De az a jó, hogy akik megtalálták a Lejt, azok azért nagyon nagy százalékban utána továbbmentek a többire.

TT: Az előbb a Lejnél felhoztad, hogy az egész szám egy szurkálódás, és hogy szerette is a közönség. Azt is elmondtuk már, hogy alapvetően egy nagyon pozitív üzenetű karakter vagy…mennyire vonz a beefelés? Mennyire kacsingatsz afelé, hogy valakibe egyszer Mr. Busta-stílusban beleállj?

Dzs: Húha…Hát figyi…Mr Busta-stílusban biztos nem fogok, de ami idegesít és arról kérdeznek, akkor azt általában elmondom. Mondjuk régen nem mondtam volna, de most már egyre inkább elmondom. De akkor látom értelmét a beefnek, vagy akkor izgalmas egy beef, ha az tényleg két valami nagyon érdekes karakter között történik, vagy hogyha valami nagyon érdekes diskurzust lehet belőle kikanyarítani. Most azzal nem fogok beefelni senkit, hogy mittudomén dögölj meg, vagy üssünk össze, vagy bármi, egyrészt mert nagyon rossz lennék benne, meg valószínűleg nem lenne sok értelme. De hogyha el lehet indítani egy ilyen érdekes diskurzust, akkor szerintem mindenféleképpen érdemes.

Forrás: Dzsúdló/Facebook

TT: Mennyire tartod fontosnak a diskurzust, a vitát, ami előbbre visz bennünket?

Dzs: Hát nagyon! Meg hát óriási szükségünk lenne rá! Szerintem az a legnagyobb baj, hogy a magyar mainstreamben, vagy a magyar popzenében nagyon nem történt ilyen jellegű beszélgetés. Mármint olyan szempontból gondolom, hogy ha előkerült egy vita, vagy valami felütötte a fejét, vagy valaki odaszúrt valakinek, akkor az körülbelül annyiban merült ki, hogy akkor most a te anyádat, meg a te a anyádat, és akkor innen nem mentünk tovább. Szerintem ez tök hasznos lenne, magyar szinten… Áááá, most azt akartam mondani, hogy máshol sem történik, de máshol történik, mert máshol van Twitter. Hogy máshol jobban használják a Twittert. Mondjuk szerintem, ha itthon izmosabban használnák a Twittert, akkor szerintem gond nélkül meglennének ezek a csaták, meg beefek, meg satöbbi.

TT: Elkezdett ez így undergroundabb körökben egyre jobban bepörögni, nem?

Dzs: Hát, elkezdett, de azért lássuk be, nincs akkora elérése sajnos itthon a Twitternek, hogy ezt így tudná generálni. Ha én oda most kiírnám, hogy XY kapd be, vagy dögölj meg, vagy nemtudom, akkor valószínűleg az nem kavarna akkora port. Amúgy tök jó lenne, mert ez izgi, nagyon!

TT: Gondolkodsz olyanban, hogy a jelenlegi platformodat felhasználd, és egy zenében, vagy a Youtube csatornádon leülj és “figyelj, én most kioktatok mindenkit kedvesen” és egy kétórás tanító videót csinálni a magyar zenei életnek?

Dzs: Azt nem feltétlenül, mert én azt szoktam csinálni, hogy vannak nagyon okos barátaim, akiket pusholok, hogy légyszi csináljatok Youtube-csatornát, légyszi csináljatok ilyen podcasteket, és légyszíves mondjátok el, hogy mondjuk mi a problémánk ezekkel a dolgokkal. Mert mondjuk én, mint egy híresebb előadó, nem feltétlenül tartanám egy jó húzásnak azt, meg nem is lenne önazonos, hogy akkor én most leülök, leteszem a kamerát és akkor “Na most figyelj ide! Na most az van, hogy ez azért nem jó, mert…”. Meg tudnám csinálni, de nem lennék annyira jó benne szerintem, meg nem lenne hasznos, valljuk be. De nekem az hiányzik itthonról, hogy akik zenekritikai portált építenek – lehet, hogy ezen néhányan be fognak feszülni, – de, hogy a legtöbb százaléka az tényleg arra megy, hogy a spanjáról írjon, vagy valamilyen baráti körbe bekerüljön. És szerintem ez egy nagyon káros dolog, és ezzel érdemes lenne valamit kezdeni, mert lehet, hogy létezik, de én mondjuk nem igazán olvastam az utóbbi pár évben jó lemezkritikát itthonról. Szerintem ez nagyon fontos lenne, hogy sértődés nélkül elmondjuk a dolgokat. Ez nagyon hasznos lenne az előadóknak is. Egy tök egészséges kritikai attitűd hiányzik szerintem itthonról. De ezt úgy is mondom, hogy az én lemezembe is jobban beleállhattak volna emberek.

TT: Az önirónia egy kifejezetten trendi dologgá vált. Akkor jól érzem, hogy vannak dolgok, amik zavarnak?

Dzs: Persze! Olyan dolgok zavarnak, amiket az idő előbb-utóbb úgyis el fog dönteni. Nagyon sok olyan előadó van szerintem, aki annak ellenére, hogy nem kapja meg azt a kritikai visszajelzést, szerintem fog tudni fejlődni. És valószínűleg azok, akiknek ezek a kritikák szólnának, azok valószínűleg úgyis eltűnnek, ezért én sem emésztem magamat. Zenét kell csinálni, jó zenét kell csinálni, aztán ennyi.

TT: Erős statmentek, nagyon is igazat tudok neked adni. Nagyon tisztelem, hogy ennyire kritikus tudsz lenni, és ennyire pártatlan, azt hiszem, hogy ez egy hiányzó dolog, főleg a zenei életben. Akkor egy kicsit menjünk át egy másik témára, amire tök kíváncsi vagyok, és te is elmondtad egy interjúdban, hogy sokszor próbálgattál zenei projekteket, próbáltál rappelni, próbáltál mindenféle dolgot, de ami minden alkalommal közös volt, az az volt, hogy meg akartad váltani a világot. Mennyire látod ezt meghatározó hajtóerőnek, egyrészt nálad, másrészt így en bloc az egész új generációnál, hogy egy ilyen erős világmegváltói motiváció van benned és bennünk, sokszor?

Dzs: Tök jó kérdés! Hát szerintem ez a nagy világmegváltói attitűd mondjuk kb. 1 éve kezdett el mocorogni bennem. A legtöbb új előadóban van egy ilyen hajtás, hogy “én leszek az, aki most majd felrakja az i-re a pontot, hoz valamilyen áttörést, nem tudom, hogy milyen áttörést, de áttörök mindent!” Van egy ilyen attitűd, és él, és szerintem ez egy tök egészséges hajtóerő. Én úgy látom, hogy sok olyan fiatal van és sok olyan előadó is, akik tényleg valami nagyon új színt akarnak behozni a magyar színtérre, valami nagyon különlegeset akarnak csinálni, és ennek legyen egy ilyen világmegváltó beütése. Az szerintem mindenféleképpen jó, mert az meg már ad egy ilyen komolyságot a cuccnak, meg az előadónak.

TT: Most dícséred az új generációt, de van, amikor kritizáltad a mai fiatalságot. Például írtam is neked privát üzenetben, amikor megjelent az Ennyi, hogy az egyik kedvenc mondatom tőled ez:  “Anyukád bírtam mondjuk / Én voltam a kedvence / Tudta én égig viszlek / A korábbiak meg az Ötkertbe”. Ez egy olyan mondat, amit bevallom őszintén, később én is dobtam be lánynak, miután összetörte a szívem. Milyennek látod a fiatalságot? Mekkora az Ötkertes-rész és mekkora a világmegváltó-rész?

Dzs: Jó kérdés, nagyon jó kérdés! Hát figyi, ott azért van egy elválasztó vonal, szerintem. Megmondom őszintén, egyszer voltam életemben az Ötkertben, nekem elég volt, akkor én úgy jöttem ki, letaglózva, mintha egy pszichológustól jöttem volna ki, annyira voltam szét agyilag. Nekem azért volt egy erősebb közegváltásom, amikor felkerültem vidékről, és akkor becsöppentem, hogy itt Pesten mi történik az életben, az éjszakai életben, és mondjuk azt a közeget, amit itt a szövegben azonosítottam az Ötkertes formákkal, azt én nem ismerhettem, és az nekem egy nagy sokk volt, hogy “Jézusom, Ti léteztek! Ti nem csak filmekben vagytok, hanem konkrétan léteztek!” És nekem az egy elég erős ütés volt, hogy ezzel a közeggel nem tudok mit kezdeni, nem tudok velük azonosulni. Semmiképpen sem azokat az embereket azonosítottam azzal a mondattal, akik Ötkerbe járnak szórakozni, járjanak, én nem vitatom azt, hogy vannak ott jó bulik, jó DJ-k, satöbbi, de alapvetően ott van egy közeg, ami én úgy gondolom, hogy nem feltétlenül hasznos a magyar könnyűzenének.

TT: Te hogyan jellemeznéd a saját közeged, a saját baráti köröd, akik körülötted vannak? Egy nagy halmaz világmegváltó?

Dzs: Neeem, semmiféleképpen sem, pfúú, az nagyon kínos lenne! Nincs erről szó, hogy én meg akarom váltani a világot, a másik oldalon meg ott vannak azok, akik így ellötyögnek valamilyen szórakozóhelyen. Csakhogy szerintem muszáj lenne egy picit out of the box gondolkodni cuccokról, zenékről, arról, hogy mit lehet csinálni egy zenével, arról, hogy hogy kell mondjuk zenét csinálni. Azt érzem, hogy van két oldal: az egyik az próbál zenét csinálni, meg van a másik oldal, ami szórakoztató-ipari terméket próbál csinálni. Nem mondom, hogy a zene nem egy szórakoztató-ipari termék, de nem abból kell kiindulnia egy zenének, hogy mindenáron szórakoztasson. Hanem abból kell kiindulnia, hogy az egy zene, annak van egy szépsége, az valahogy felépül, működik, mint zene, de ha egy zene mindenáron arról akar szólni, arra íródik, hogy emberek üvöltsék azt, hogy én ezt ittam-én azt ittam, én ezzel voltam – én azzal voltam, ide mentem – oda mentem, így szelek mindent át…, az kit érdekel. Engem mondjuk nem. Szerintem nagyon sok mindenkit nem érdekel, vagy remélem, hogy nagyon sok mindenkit nem érdekel.

TT: Elkezdtünk egy olyan rétegről beszélgetni, ami valamilyen szinten annak köszönhető, hogy létrejött, hogy a közösségi média, a zeneipar demokratizálódott. Aminek az is az előnye, hogy te itt ülsz, valószínűleg, én meg az én utamon nem jutottam volna szintén ide. Mennyire látod ezt kockázatosnak, és mennyire látod pozitívnak?

Dzs: Mindenféleképpen nagyon pozitív. Szerintem az egy csodálatos dolog, hogy már nem kell feltétlenül több évet valamilyen hangszeren játszanod, vagy zenesuliban tanulnod ahhoz, hogy csinálj egy jó zenét, vagy legyél egy ilyen bedroom zenész. Meg nagyon sok olyan izgalmas projekt van a világban, akik nem tanultak zenélni, és megnézel tíz tutorialt és konkrétan össze tudsz rakni egy alapot. És konkrétan el tudsz indulni azon a vonalon, ami a végére, hogyha végigjárod ezt az utat, akkor actually egy tök jó zenészt tud belőled csinálni. Szóval nyilvánvalóan az, hogyha kinyílnak kapuk, és arra azt mondanám, hogy ez mennyire rossz, az egy nagyon kommunista hozzáállás lenne, hogy “ez már nem jó, mert nem ez az igazi zene, meg hogy már ilyen szutykok jönnek mindenhonnan”, de nem, mert tök jó dolgok jönnek. Aztán meg nyilván benne van ebben az is, hogy ki hogy kezeli, kinek mi ezzel a célja, de mindenféleképpen egy pozitívum, hogy ez így történik.

TT: Ez a hatás, amiről te is beszéltél, hogy kapuk megnyílnak, ez az utóbbi években egyre erősödött. Szerinted meddig tud ez még fokozódni, hány kapu tud még kinyílni ahhoz, hogy egy ponton elpattanjon a húr? Vagy elfog egyáltalán? Én nagyon pozitívan látom ezt a teljes hatást, ahogy te is, én tökre, én mindenben, én a cipőknél is hiszek a demokratizálódásban, stb, stb. Akkor egyszerűbben kérdezem: mennyire fenntartható ez az egész?

Dzs: Szerintem fenntartható, meg alapvetően ez is formálódik majd. Mert tényleg amit te is mondtál cipőkről…Két éve velem mondjuk nem tudták volna elhitetni, hogy a sneaker-kultúra az nem egy sznobság, meg hogy annak vannak szépségei. És hogy tényleg emiatt, hogy kinyílhatnak kapuk, meg tök sok új lehetőség van, egyszerűen annyiféle kis közegbe tudsz betekintést nyerni, hogy wow!

TT: Ahhoz képest, hogy még pár évvel ezelőtt a sneaker kultúrát nem ismerted, ahhoz képest az előbb lenéztem a lábadra és egy Tyler, the Creator – Converse kollab van rajta, úgyhogy akkor ahogy mondtad, fejlődsz, mint személyiség, mint előadó, mint karakter, mint a Dzsúdló-projekt… Elképzelhető hogy egy év múlva itt fogsz ülni újra előttem egy afro-hajjal, vagy emo-stílusban, metál bakancsokban, és egy tök más irányzatként, vagy azért megmarad a core?

Dzs:. Hát jah, ez egy érdekes kérdés. Ha visszatekintek mondjuk két évvel ezelőttre, akkor sem feltétlenül így képzeltem el magam, ebben valamilyen szinten osztom nagymamám véleményét, hogy amikor hazamegyek mindig konstatálja, hogy sok tetoválásom van, meg piercing van az orromban, és ő mondjuk nem tudja ezt nagyon megemészteni. Azt nem mondom, hogy a metál-csizma, meg az afro-cuccok elő fognak kerülni, mert egyik: nem vagyok fekete, másik: valahogy a metál-cuccok nem álltak soha közel a szívemhez, és úgy érzem, hogy nem is fognak, de közben meg ki tudja? Változik az ember, úgyhogy ez az izgi.

TT: Mit üzennél egy új generációs sikersztoriként az új generációnak?

Dzs: Hát, azt, hogy ha megvan a mag, hogy mit szeretnének csinálni, mit szeretnének átadni, mivel szeretnének foglalkozni, és mivel tudnak bármilyen hasznot termelni, nemcsak maguknak, hanem a másik embernek, akkor abba nagyon érdemes belekezdeni, és csinálják teljes gőzzel, teljes erővel, úgyhogy mellette meg folyamatosan edukálódjanak. Az meg a legfontosabb és ez élteti ezeket a projekteket, amikről beszélgettünk.

Az interjú, a Spirit FM-es rádiós interjú szerkesztett verziója. A teljes rádió interjú itt érhető el.

Trunk Tamás / Dablty
Online szerkesztés: Bíró Mátyás
Fotó: CorporationZ, Dzsúdló/Facebook

Dzsúdlóval készült korábbi interjúnkat itt olvashatjátok.